Marie Aubert

Az életünk során nem csak egy nagy szerelmünk lehet, (...) több emberrel összeillünk, mintsem hinnénk.

Mindig ezt mûvelem, túlromantizálom a dolgokat, az a fajta vagyok, aki bearanyozza, megszépíti és visszasírja a múltat.

Mindent, a házat, a gyerekeket és a férjemet, mindent odaadtam volna azért, hogy visszakapjam azt a hitet, hogy képes vagyok felülemelkedni önmagamon, és átváltozni valaki mássá.

Eleinte megpróbáltam követni a híreket, úgy gondoltam, jó lenne, ha napirenden maradnék. Ott ültem a társalgóban a repedezett bőrkanapén, és hétkor mindig bekapcsoltam a régi, zömök televíziót, de minden távolinak tûnt, egyre távolabbinak, parlamenti tanácskozások és háborúk, bloggerek és címlapsztoriírók. Úgyhogy végül olyan lettem, mint a többiek, elszívtam napi egy doboz cigit, meghíztam, és elfelejtettem, hogyan kell társalogni egy bulin.

Meg kell próbálnom úgy viselkedni, mintha normális és rendes volnék, de ez, amit ők csinálnak, nekem soha nem fog menni. Bebújik a bőröm alá, és lassan szétterjed bennem a felismerés. Túl késő.

Mindenki azt szeretné, amikor kapcsolatot kezd valakivel, hogy jóban legyen a párja barátaival.

A megszokott szavak olyanok, akár az erőtlen ujjak, belesajdulnak az ízületeim.