Ugrás a tartalomra
Mindent, a házat, a gyerekeket és a férjemet, mindent odaadtam volna azért, hogy visszakapjam azt a hitet, hogy képes vagyok felülemelkedni önmagamon, és átváltozni valaki mássá.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember számára a szabadság a legfontosabb. Én mindent feladtam azért, hogy szabad legyek.
Rahaf Mohammed
-
Nagy árat kellett fizetnem azért a kevésért, amim van. Annyi mindenről le kellett mondanom, amit szerettem volna, annyi útról le kellett térnem, amin tovább mehettem volna! Föláldoztam az álmaimat egy fontosabb álomért: a lelki békémért. Nem akarom elveszíteni ezt a békét.
Paulo Coelho
-
Akartam az életemmel tenni egy nagy csodát.
Féltem a naptól, de vártam, hogy megpróbálhatom.
Sok dolgot túléltem eddig, hát ezt is túl fogom.
Bele kell vágjak, fel kell, hogy álljak, a földtől egyből az égig szálljak,
Meg kell tudnom végre, hol van az igazi otthonom.
Caramel
-
Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,
Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak;
Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;
Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;
Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;
És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.
Paulo Coelho
-
Önmagammá kell válnom. Minden lehetőséget megragadok, hogy ezt hangoztassam, és biztassam azokat, akik nem mernek semmi újba kezdeni.
-
Magamba akartam szívni minden szeretetet, amit kaptam, dalokba önteni, s viszonzásul ezt adni ajándékba.
Hamaszaki Ajumi
-
Egész életemben ez volt minden keresésem célja: hogy hagyjam, hogy a szeretet gátak és korlátok nélkül megnyilvánuljon bennem, hogy kitöltse az üres helyeimet, hogy rávegyen, hogy táncoljak, mosolyogjak, értelmet adjak az életemnek, megvédjem a fiamat, kapcsolatba lépjek az éggel, a férfiakkal és a nőkkel, és mindenkivel, akiket a sors az utamba vet.
Paulo Coelho
-
Azt akarom, hogy képes legyek megváltoztatni mások életét. Õszinte, megbízható és gondoskodó akarok lenni. Mindössze arra vágyom, hogy ezt teljesen egyedül vigyem véghez.
Nick Traina
-
Mindent odaadhatok érted. A pénzemet, az időmet, a büszkeségemet. Gyakran még az örömömet is. Sokat szenvedhetek miattad. Egyet nem adhatok oda: az önérzetemet. Az csakis az enyém, az én útravalóm, és az kell, egészen az út végéig.
Müller Péter
-
Õszintén akarok élni,
minden utam végigjárni,
hinni abban, amire vágyom,
s ha hiszek benne, küzdeni
érte bármilyen áron.
Piramis