Maurice Druon

Nagy hiba, ha egy uralkodó semmiségekkel vesződik, és nem látja a fától az erdőt.

Minden igaztalan tett, még ha igaz ügy érdekében követik is el, magában hordja önnön átkát.

Vannak, akik mindig utazásokról és kalandokról álmodoznak, hogy ezáltal mások és a maguk szemében is hősnek tûnjenek. Ám amikor már félúton vannak, és valamiféle veszély mutatkozik, észbe kapnak: "Miféle ostobaság sodort idáig, miért kellett belekeverednem?"

Az ember csak akkor mondhatja magát boldognak, ha az élet olykor hasonlít az életről álmodott álmokhoz.

Az ember, csupán azzal, hogy él, elromlik, és annyit veszít a tisztaságából, amennyit hatalomban nyer. Bármennyire is áttetsző egy forrás, mire folyammá duzzad, nem kerülheti el, hogy magával ne sodorja a sarat meg az iszapot.

A hatalom azoknak a beleegyezése nélkül, akiken gyakorolják, önámítás, amely soha nem tart sokáig; különösképp törékeny az egyensúly a félelem meg a lázadás között, amely egy szempillantás alatt felborul, amikor elegendő számú ember egy időben ébred tudatára, hogy hangulatuk azonos.

Az ifjúság a szerelmet könnyen hőstettnek véli, és hamar megszokja, hogy ezzel be is érje. Aki túl korán mûveli, azt eltéríti az alkotástól és a hatalomtól, és a szerelem ezek helyébe lép, ahelyett, hogy járulékukká és jutalmukká válna.

Tíz isteni év vagy tíz emberi év - az ifjúságnak mindig időre van szüksége, hogy kibontakozzék, meghódítsa a maga helyét, kinyilvánítsa jogait. Aki hagyja, hogy ez a tíz esztendő merészség, lázadás és munka nélkül múljon el fölötte, szomorú felnőttkort készít elő magának.

Mindazt, amit igazából kívánunk, és amiért hajlandóak vagyunk erőfeszítéseket tenni, általában meg is kapjuk, de sosem olyan módon, ahogy elképzeltük.

Az erőszakkal betapasztott száj nem semmisíti meg az elhangzott sértést.

Nem lehet (...) haragudni olyan emberektől eredő sértések miatt, akinek ezek a sértések a természetükben gyökereznek.

A kisemberek, (...) csak akkor ismerik fel tulajdon erejüket, amikor már elmúlt a pillanat, hogy használhatták volna.

Azt mondják, hogy főképp az erős emberek ismerik be a tévedéseiket. De talán még erősebbek azok, akik soha nem ismerik be.

Amíg az ember él, addig nincs elveszve semmi.

Bizonyos fáradtságot okoz, ha olyan úton haladva kell erőfeszítéseket tenni, amelyeket senki nem helyesel.

Az ember csak az újban kényszerül erőfeszítésre, és csupán attól fél, amit nem ismer. (...) Ha elenyészik a titokzatosság, a félelem is eloszlik.

A fegyverek soha nem semmisülnek meg, csak pihennek.

A szerelemben a megszokás lemezteleníti a jellemeket.

A tömegnek két hangja van: egy a gyûlöleté, a másik az örömé; csodálatos, hogy ily sok együtt üvöltő torok két ilyen különböző zajt tudjon produkálni.

Nagy szerencsétlenség, ha valaki uralkodói lélekkel születik, holott a sorsa nem uralkodásra szánta.