Michael Ende

Akit nem győzhetsz le, tedd barátoddá!

Hogy mit csinálnak az emberek az idejükkel, azt nekik maguknak kell eldönteniük. Maguknak is kell megvédeniük.

Az emberek (...) maguk juttatták odáig a világot, hogy már semmi helyük benne.

Akié (...) az emberek minden ideje, azé a korlátlan hatalom.

Az embereknek egyre kevesebb az idejük, habár mind azon igyekszik, hogy minél több időt spóroljon. De látjátok, épp ez az idő, amit megspóroltak, veszett el az embereknek.

Az ember sokkal több annál, mint az az idő, ami beleszorult.

Az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú; ennek sose ér a végére, gondolná. Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni. Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprûvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre. Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. Ez fontos.

Valóban hallgatni a másikat csak igen kevés ember tud.

Az egész világ egy nagy történet, mi meg a szereplői vagyunk.

Vannak a Föld forgásában ritka pillanatok (...), amikor megesik, hogy valamennyi dolog és lény, még a legtávolabbi csillagok is soha nem ismétlődő módon együttmûködnek, úgyhogy olyasmi történhetik, ami se előtte, se utána soha nem. Sajnos az emberek általában nem értik, hogyan éljenek vele, így aztán a csillagórák észrevétlenül múlnak el. De ha akad valaki, aki érti, fölismeri őket, nagy dolgok esnek a világon.

Ha az emberek tudnák, mi a halál, nem félnének tőle.

Minden embernek megvan a maga ideje. S csakis addig marad élő, amíg az övé.

Ahogyan van szemetek, hogy a fényt meglássátok, van fületek, hogy a hangot meghalljátok, úgy van szívetek, hogy az időt megérezzétek. S minden idő, amit nem a szívünkkel érzünk meg, elveszett idő, akár a szivárvány színei a vaknak, a madár éneke a süketnek. De van vak meg süket szív is, amely semmit se érez, épp csak ver.

A gyerek a jövő emberanyaga. A jövő a léglökéses gépek és az elektronikus agyak kora lesz. A specialisták és szakemberek egész hadserege szükséges, hogy a rengeteg gépet kiszolgálják.

A legveszélyesebbek életünkben azok a vágyálmok, amik teljesülnek.

Van olyan kincs, amitől elpusztul az ember, ha nem oszthatja meg mással.

Félj, de légy bátor!

Eleinte alig veszed észre. Ha megkapod, egy szép napon mindentől elmegy a kedved. Semmi se érdekel, sivár minden. De ez a sivárság többé nem múlik el, megmarad s egyre nő. Napról napra, hétről hétre rosszabb. A beteg mind kedvetlenebb, belül mind üresebb, mind elégedetlenebb magával meg a világgal. Majd lassanként ez az érzés is megszûnik, többé semmit sem érez. Teljesen közönyös és szürke lesz, az egész világ idegennek tetszik neki, semmihez semmi köze. Már nem haragszik, nem lelkesedik, nem örül, nem szomorkodik, többé nem tud se nevetni, se sírni. A belsejében hideg lesz, már nem tud szeretni senkit. Ha idáig jut, a betegség gyógyíthatatlan. Nincs visszaérés. (...) A betegség neve: halálos unalom.

A világ minden szerencsétlensége a sok hazugságból származik, a szándékos hazugságól meg a nem szándékosból is, amit csak sietségünkben, hebehurgyaságunkban követünk el.

Bármennyi a barátja is valakinek, mindig akad köztük egy-egy, aki a többinél kedvesebb.