Mike Pearl

A rabszolgaság megszüntetésének legnehezebb része az lenne, hogy olyan társadalmakat kellene létrehoznunk, amelyekben a korábbi rabszolgák boldogulnának.

Az olyan közösségek felépítése, amelyekben a volt rabszolgák megismerhetik a szabad élet teljességét, azokon múlik, akik még sosem voltak rabszolgák.

Erős ellenérzéseim vannak, ha arra gondolok, hogy az egész fajom kipusztul. Neked nem? Ha nem, akkor nem vagyok biztos benne, hogy haverok lehetünk, mert így olyannak tûnsz, mint egy filmbeli főgonosz, aki isten tudja, mire képes, ha egyszer hátat fordítok neki.

Az emberiség nem lesz örökre olyan, mint amilyen most, de nem is akarjuk, hogy olyan legyen.

A bolygónk önmagában is egy véges forrás. És a végessége egy napon talán azt eredményezi majd, hogy a leszármazottainknak nem lesz hol élniük. Szóval, még ha mi küzdünk is a túlélésért, jobb, ha az utódaink megbékélnek a halállal, nem? Mert a bolygónk sem tart örökké.

Kevesebbet tudunk a távoli jövőről, mint ahogyan azt gyakran hinni szeretnénk.

Nem tudom megjósolni, melyik irányba kanyarodik majd a jövő. Ám ha alapvetően és egyáltalán nem hiszünk benne, akkor csak egy dolog biztos, mégpedig hogy inkább szörnyûséges lesz, semmint csodálatos. (...) A klímaváltozás nem a jövő zenéje - a jelenben zajló folyamat, amelyet mi hoztunk a saját fejünkre, mert nem hittünk a jövőben.

A jövő nem valami végkifejlet vagy ellipszis, nem is álomszerû, zenés, feketébe sötétülő végefőcím, hanem az előttünk álló napok sokasága. Az egyetlen biztosíték arra, hogy ezek a napok érjenek is valamit, az lehet, ha elképzeljük, milyennek szeretnénk őket, és elhisszük, hogy eljöhetnek, miközben azon munkálkodunk, hogy valóban el is következzenek.