Moldova György

Bevallom: alapvetően gyáva vagyok, és lehet, hogy furcsán hangzik, ezt nem szégyellem, hanem egyenesen büszkélkedem vele. Mert ha egy oroszlán bátor, az ember csak vállat von: mi a különös ebben? Egy oroszlántól elvárható a merészség, de annál inkább megbecsülendő, ha egy magamfajta gyáva nyúl, belátva, hogy nem kerülheti el a harcot, hátsó két lábára emelkedik, és támadásba lendül.

Vannak harcok, ahol győznünk dicstelen, vesztenünk megalázó.

Az állam hû kifejezője az emberi természetnek, alapvetően gonosz és pusztítani vágyó. Éppolyan naivság lenne az állam megjavulását remélni, akár az emberét.

A becsület olyan, mint a gyufa, csak egyszer lehet felhasználni.

De nemcsak embereket gyûlöl. Gyûlöl maga körül minden szándékot, akár karrierre irányul, dicsőségre, akár egy nő megszerzésére. Gyûlöli, ha megvárakoztatják, mert úgy érzi, az idejével együtt őt magát is semmibe veszik, ha pontosan jönnek hozzá, azt hiszi, csak azért teszik, mert minél hamarabb túl akarnak esni a találkozáson vele. Pedig már elmúlt hatvanéves, honnan veszi az erőt ennyi gyûlölethez?

Akinek a tenger fenekén kell élni, az ne szökjön fel a felszínre, hogy levegőt vegyen, lássa a napot, mert annál nehezebb lesz visszatérni.

Nézze: maga nem nagy jellem, remélem, ezzel maga is tisztában van, de tehetséges léggömb, magasra szállhat, ne kösse magát egy olyan fához, amely akadályozza a felemelkedésben.

Már több esetben is megfigyelte: azok az emberek, akiket politikai vagy tudományos becsvágy hajt, nem sokat törődnek a nőkkel. Beérik azzal, hogy a hátukat biztosítják, majdnem mindig csúnya, de szívós, erőteljes feleségeket választanak, és az ő kezükbe rakják le egész érzelmi életük irányítását.

- Téged mindig csak ki fognak használni. - Nem baj, én szeretném is, hogy őneki, aki majd jön, szüksége legyen rám. Ha majd nekem támaszkodik, én az egész testemet meg fogom feszíteni, hogy el ne dőljön. Ilyen az én természetem, (...) nekem különben nem érdemes csinálni.

Ez az én bajom (...), hogy semmit sem tudok elszakítani egészen. Én mindig tudom, hogy el kellene menni onnan, ahol állok, mert baj lesz, de az eszem elalszik, ott maradok, és bevárom a bajt.

Hidd el, hogy jobb nekem így egyedül. Én nem bírom el, hogy csak perceket kérjenek el tőlem, és az egész utálatos életemet pedig rám hagyják.

- Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy az ember megszeressen egy nőt? - Ezt te, azt hiszem, jobban tudod. - Te viszont jobban fogalmazol. Mi kell: szerencse vagy alkalom? (...) - Azt hiszem, egyik sem döntő. Valami új tulajdonságnak kell megjelennie az emberben. Az érzés a változások jutalma, hosszú egyformaságban még a legerősebb érzés is elpusztul.

A tea az egyetlen tiszta ital. A többi mind gyanús, vagy a nemiséghez van valami távoli köze, vagy hosszú és lassú tûz érte őket, mint az égetett italokat vagy a pörkölt kávét, vagy erjedtek, mint a bor, de mindenféleképpen elveszítették eredeti ízüket és illatukat. A tea viszont mindvégig azonos maradt önmagával.

Egyre inkább kiderült, hogy más dolog szerelmesnek lenni a forradalomba, és más dolog házasságban élni vele. Mind a kettőhöz más típusú emberek kellenek, és nekem a magánéletben is jobban sikerültek a szerelmeim, mint a házasságom.

Maga kezdettől fogva rokonszenves volt nekem, nemcsak azért, mert ellenségeim ellenségei a barátaim, hanem mert ugyanazzal az ellenszegüléssel indult neki az életnek, mint én tíz-tizenöt évvel ezelőtt. "Sokat állj ellen, és keveset engedelmeskedj."

Én sohasem vettem komolyan azt, hogy nép vagy osztály vagy haza. Ilyen dolgok nem is léteznek, egyszerûen élnem kell valahol és valakik között. Ha egy ember azt mondja nekem: nép vagy haza, már tudom, hogy olyan dologra akar rábeszélni, ami nekem kellemetlen vagy hátrányos.

Úgy sajnálom, hogy mindennek vége miköztünk, és már soha többé nem fogunk találkozni. De ugye azért szép emlékünk maradt egymásról? Nekem mindig te maradsz az egyetlen fiú, akit tulajdonképpen szerettem, de én biztos nem sokat jelentettem a számodra.

Nem mertem elmondani neked azt sem, hogy mi történt velem az életemben és arra sem tudlak megkérni, hogy mesélj magadról. Ezt sajnálom a legjobban, mert nagyon szerettem volna megismerni az életedet. Olyanok voltunk mi ketten, mintha valaki megátkozott volna minket, hogy sohase lehessünk boldogok.

Én azt várom, hogy eljön majd valaki, akinek úgy kellek, ahogy vagyok. Érdekli, hogy mit beszélek, nem türelmetlen hozzám, és nem azért bólogat, hogy könnyebben lefeküdjek neki.

Messze a templomtól is közel lehetsz az Istenhez.