Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Montesquieu
Kétfajta romlottság van; az egyik, amikor a nép nem tartja meg a törvényeket; a másik, amikor a törvények rontják meg a népet: ez gyógyíthatatlan baj, mert magában az orvosságban rejlik.
A könyv bûvös talizmán.
A dolgok önmagukban se nem tiszták, se nem tisztátalanok, nem tudok elképzelni semmiféle olyan, eleve a tárgyban rejlő tulajdonságot, ami akár ilyenné, akár olyanná tenné.
Amíg valaki nem olvasott el minden régi könyvet, semmi jogcíme sincs rá, hogy az újakat többre becsülje.
Ha valami használna a nemzetemnek s ártana egy másiknak, nem javasolnám uralkodómnak, mert elsősorban ember vagyok s azután francia; szükségszerûen vagyok ember s véletlenül francia.
Az emberek inkább kaphatók nagy cselekedetekre, mint jókra.
A legtöbb emberrel úgy vagyok, hogy inkább helyeslek nekik, semmint meghallgassam őket.
Két fajta ember van: azok, akik gondolkodnak, és azok, akik szórakoztatnak.
Ne tegyük boldogtalanná a velünk egyenlőket, s tegyük boldoggá azokat, akik tőlünk függnek.
A becsületesség legfontosabb jótállója a vallás, azért olyan embertől, akiben istenfélelem él, sohasem kell tartanunk.
Alapjában véve mindig a magunk titkos óhajai szerint ítéljük meg a dolgokat.
A polgárok vagyonuk egy részét átengedik az államnak, hogy a másikat nyugodtan élvezhessék.
Ha az életben érvényesülni akarunk, színleljünk ostobaságot, és legyünk eszesek.
Ha csak boldogok akarnánk lenni, az könnyû dolog volna; ámde boldogabbak akarunk lenni a többieknél, s ez bizony csaknem mindig nehéz, mert a többieket boldogabbnak véljük annál, amilyenek valójában.
Az az igazán okos, aki érzi is, amit mások csak tudnak.
Aki rossz könyveket olvas, olyan emberhez hasonló, aki rossz társaságban tölti az életét.
Nem csak a komoly, hanem a kellemes olvasmány is hasznos. Mert vannak óráink, mikor üdítő pihenésre szorulunk. Még a tudósnak is kijár fáradozásaiért az üdülés. A tudományos irodalomnak is csak javára válik, ha kellemesen és ízlésesen tálalják. Jó, ha mindenről s minden hangnemben írunk.
Senki sem boldogtalan, ha adott helyzetében jól érzi magát, s ha valakiről azt mondjuk, hogy szerencsétlen a helyzete, csak magunkról ítélünk, azaz mi az ő helyében boldogtalanok volnánk.
Nem írok itt ajánlást és nem kérek pártfogást könyvemnek; ha jó, úgyis olvasni fogják, ha meg rossz, nem nagyon töröm magam érte, hogy olvassák.
A pápaszem tüntetően tanúsítja, hogy aki hordja, avatott minden tudományban, és mélységesen mély olvasmányokba temetkezik, olyannyira, hogy meggyöngült tőle a látása; minden orr, melyet pápaszem ékesít vagy terhel, feltétlenül tudós orrnak minősíthető.
1
2
Következő »