Ugrás a tartalomra
Nem csak a komoly, hanem a kellemes olvasmány is hasznos. Mert vannak óráink, mikor üdítő pihenésre szorulunk. Még a tudósnak is kijár fáradozásaiért az üdülés. A tudományos irodalomnak is csak javára válik, ha kellemesen és ízlésesen tálalják. Jó, ha mindenről s minden hangnemben írunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az, hogy valami tudománytalan, nem jelenti, hogy rossz, nincs azzal semmi baj. Éppen csak tudománytalan. (...) Az élet mindennapjaiban, a vidámságban, az érzésekben, az emberi szórakozásokban és foglalatosságokban, az irodalomban és hasonlókban nem szükséges tudományosnak lenni, és arra nincs is okunk. Az embernek ki kell kapcsolódnia, és élveznie kell az életet.
Richard Feynman
-
Mert olvasni is jó, meg aludni is jó. Mikor olvasok, úgy érzem, mintha egy másik embernek a lelke volna bennem, és ez gyönyörûség; mikor pedig alszom, úgy érzem, mintha az én lelkem volna egy másik emberben; és ez is gyönyörûség.
Gárdonyi Géza
-
A tudomány nemcsak nélkülözhetetlen, hanem szép is. Kár, hogy nem túl sokan ismerik azt az örömöt, amit egy szép matematikai bizonyítás vagy tudományos tétel felfogása okoz, és amely a mûvészi alkotások élvezetéhez hasonló.
-
Vannak, akik azt gondolják, hogy a tudomány unalmas, mások veszélyesnek tartják, és ha nem érdekel minket, és nem tanuljuk meg megfelelő módon felhasználni, akkor ez talán tényleg igaz is. De ha megpróbálod megérteni, akkor rájössz, hogy izgalmas és fontos számunkra és bolygónk jövője szempontjából.
Lucy Hawking
-
Tudományosan képzett, kritikusan gondolkodó elmék számára az áltudományos munkák olvasása olykor szórakoztató. Kesernyéssé csak akkor válik az olvasó szájíze, ha arra gondol, hogy a szerző nem tréfának szánja mûvét, és vannak olvasók is, akik komolyan veszik ezeket a hóbortos írásokat. A tudománnyal foglalkozók számára azonban feltétlenül hasznos az áltudomány megismerése. Az áltudomány: torzító tükör, melyben a kutató hibái - módszerbeli és jellemhibák egyaránt - karikírozva jelennek meg.
Beck Mihály
-
Az olvasással kiszakadhatunk a valóságból, pihenhetünk, mély érzelmeket élhetünk át, ugyanakkor elmerülhetünk a nyelv szépségeiben is.
-
Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság... ezek mind nemes dolgok, kellenek a lét fenntartáshoz, de a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem: ezek azok, amikért érdemes élni.
-
A tudományok ugyanolyan sokszínûek, mint a sport. A sportról szóló írások általában nehezen tudnak túllépni a semmitmondó általánosságokon - dicsérik az emberi versenyszellemet és így tovább. Érdekesebb, ha egy adott sport sajátosságairól írunk; még vonzóbbak a különösen izgalmas mérkőzésekről szóló beszámolók és a kulcsszereplők személyiségének bemutatása. Ugyanez a helyzet a tudományok területén. Minden egyes tudományágnak megvannak a saját, jellemző módszerei és hagyományai. Mégis leginkább a lenyûgöző egyéni felfedezések vagy felismerések keltik fel az érdeklődésünket.
Martin Rees
-
A tudós nem azért tanulmányozza a természetet, mert az haszonnal jár, hanem azért, mert örömét leli benne; és azért leli benne örömét, mert a természet gyönyörû. Ha nem volna gyönyörû, akkor nem volna érdemes megismerni, és ha nem volna érdemes megismerni, akkor élni sem volna érdemes.
Henri Poincaré
-
A tudós nem azért tanulmányozza a természetet, mert az haszonnal jár, hanem azért, mert örömét leli benne; és azért leli benne örömét, mert a természet gyönyörû. Ha nem volna gyönyörû, akkor nem volna érdemes megismerni, és ha nem volna érdemes megismerni, akkor élni sem volna érdemes.
Henri Poincaré