Nádas Péter

A legnagyobb bûnöm... hogy nem érzem bûneimet.

Ha két út között kellene választanod, soha ne válassz, hanem várj, amíg megnyílik a harmadik.

Vakon gondolkodunk. Hogy mi a rossz, és mi a jó, csupán a cselekvés következményeiben válik megítélhetővé. Elkerülhetetlen az ítélet, hiszen a következményeket nem lehet eltüntetni, az ujjunkra ragad, az ajkunkra fagy, de amíg nem fenyeget időzavar, újabb cselekvésekkel módosíthatunk, változtathatunk a jó és a rossz arányán. A jóvátétel puszta szándéka is megnyerő. Az élők egymás iránti türelme és engedékenysége azon a minden bizonnyal téves eszmén alapszik, hogy a rossz és a jó nincsenek meg egymás nélkül, mégis van közöttük egy eleve adott hierarchia, hiszen a módosítás és a jóvátétel puszta szándéka se létezhetne, ha nem a jó végeredményre törekednénk.

A szelídség és az erő egyáltalán nem zárják ki egymást, hanem egymás ellentétjeként igen nagy feszültséget teremtenek. Minél nagyobb a feszültség, annál hatalmasabbá válik megnyilvánulásának vágya.

A lélek fájdalma nem lehet oly erős, hogy ne találna valamilyen reményre a testben. Ha jobb reményre nem talál, akkor abban mindig megkapaszkodhatik, hogy önkezével veszi végét a testi létezésnek, s ez majd a lelki szenvedés végét jelenti. A testi fájdalomban a bennünket megillető helyre kerülünk a világegyetemben: a forrón pihegő lélek érezheti, milyen fagyosak és lelketlenek vele szemben a mindenek.

Bármilyen fájdalmas az érzés, miért ne lenne nagyobb becsülete előttünk a kendőzetlen igazságnak, mint egy olyan látszatnak, ami eddig megtévesztésünkre szolgált, bár nem volt kellemetlen.

A szenvedély ott kezdődik, ahol két ember kapcsolatában mindenféle törekvés megszûnik, s ezért két különálló ember sincsen többé.

Senki sem alázkodik meg szívesen, mert ha így tenne, akkor végképp nem tudná eldönteni, hogy a teste ellenében, a teste mellett vagy a testén kívül, avagy hol a csudában lenne az, akit énnek nevez. Az énem méltósága fontosabb, mint az a fiziológiai gépezet, amely mégse válaszható le arról, ami én vagyok.

Soha semmit nem akartam megtudni a szerelemben, mert éppen ez volt az egyetlen alkalom arra, hogy a tudatom ellenére legyek sokkal erősebben, és összehasonlíthatatlanul árnyalatosabban jelen az életemben, vagy magamban, vagy ki tudja, miben, mint ahogyan az ember a tudatával bármikor és bármiként egyáltalán jelen lehet.

A boldogság, kérem, a legszebb asszonyhoz hasonlítható. Ha kivárod, ha azon vagy, hogy megszerezd, akkor kacérkodik, rázza a farát, de nem adja magát. (...) Ha a lelkét kéred, a testét adná, ha a testére ácsingóznál, a lelkét teríti a lábadhoz. Mindig azt, amit nem akarsz.

A titok olyasvalami, mint a családi bankbetét, az állami aranytartalék, a lyukas lábosban elásott ezüstpénz, mindig elő lehet kotorni, kereskedni és zsarolni lehet vele.

Minden gondolatot nem kell kimondanod, az őszinteségnek is van határa. Nem kell föltétlenül hazudozni, lehet éppen hallgatni.

Miért olyan, amilyen? A szerelmes ember ilyesmit soha nem kérdez, inkább az ilyesféleképpen hangzik: miért éppen én részesültem abban a kivételes kegyelemben, hogy találkozhattam vele?

Az igazság nem más, mint amennyit amúgy is tudunk. (...) Az igazságot nem kíséri égzengés, fénye nem világítja át az éjszakánkat. Szürkén, bágyadtan, csaknem unalmasan érkezik közénk. Sokan vannak, akik észre sem veszik.

A türelmetlenek boldogtalanok, mert mindig akarnak valamit, s mindig azt kapják, amit nem akartak.

Benned! Magadban kell megérezned a boldogságodat, s ha megvan, nem! nem ereszteni! Ha egyetlen pillanatra! ha egyetlen pillanatra elereszted, akkor kiröppen az átkozott boldogságod. (...) Akkor teli leszel kívánsággal, akkor türelmetlenül lesed, milyen élvezeteket kaphatsz még tőle, és nincsen vége, mert minden élvezeted eltölt egy másik élvezet hiányával. Akkor mindig hiányzik valami!

Különb s különb poklok jutnak nekünk, és mindenki azt hiszi, hogy a másiknak jutott a jobbik.

A szabadságnak nincsenek fokozatai. Vagy szabad vagyok, vagy nem vagyok szabad. Vagy olyan rab vagyok, aki szabad akar lenni, vagy olyan, aki örül annak, ha rab maradhat. Ha mások érdekében lemondok valamiről, akkor nem lehetek szabad.

Aki örül, az még nem feltétlenül boldog, de aki boldog, az mindenképpen örül is. (...) A boldogság azonban nem az öröm kiteljesedése vagy a szenvedés tökéletes hiánya, hanem a szeretet beteljesedése.

Az ember eleve mulatságos lény, mindenki a maga módján. Az ismétlődő gesztusaink, ahogy képtelenek vagyunk túllépni az unalmas önismétléseinken. Mindez mulatságos, ha éppen nem tragikus.