Ugrás a tartalomra
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Könnyû a gyógyítás a baj elején, noha nehéz a felismerés, míg idő múltával, ha nem ismerik fel és nem gyógyítják, könnyû lesz a bajt megállapítani, de sokkalta nehezebb az egészséget helyreállítani. Az állam ügyeiben is így van ez: messziről felismerve, ami csak eszes embernek adatik meg, a születő bajok hamar nyernek orvoslást, de ha idejében fel nem ismered, s már mindenki meg tudja különböztetni őket, nincsen többé orvoslásuk.
-
Az emberiség többnyire már kitaposott úton halad, s cselekedeteit az utánzás vágya vezérli, bár úgysem lehet teljesen a mások példáját követni, sem a virtust, melyet szem előtt tartasz, mindenben utolérni; az óvatos ember mindig a nagy emberek járta utat követi, vagy azokét, akik a nagyokat kiválóan utánozták, s így, ha virtusban példaképét utol nem is éri, legalább megközelíti. Akárcsak az óvatos íjászok, akiknek a célpont, ahol sebesíteni akarnak, túl messzinek tetszik, és tudván, meddig visz íjuk, magasabbra céloznak, mint a kitûzött pont; nem azért, hogy olyan magasságba röpítsék nyilukat, hanem, hogy ilyen magas célzással oda küldjék, ahová akarják.
-
Az emberek többségéről elmondhatjuk, hogy hálátlanok, ingatagok, színlelők, gyávák, kapzsiak, és amíg sikered van, addig odaadó híveid. Felajánlják a vérüket, a vagyonukat, az életüket, a gyermekeiket, ha az áldozatra csak a távoli jövőben van szükség. De ha a pillanat eljön, és ígéretüket be kell váltaniuk, ellened fordulnak.
-
-
-
-
-
-
-
-