Szerző

Nógrádi Gábor

A televíziós nemzedék (...) türelmetlen. Nem szereti az írásban közölt rágós gondolatokat. Rászokott a szellemi tejbepapira.
A legnehezebb úton is végigmegy az ember, ha az örömökkel van kikövezve.
Mindenkit leginkább arra lehet megtanítani, amit ismeretei, tapasztalatai alapján az illető már szinte tud, és arról lehet meggyőzni, amiben már majdnem hisz.
Nem mindig sikerül az emberek szájába rágni, hogy mit gondoljanak, de azt igen, hogy miről gondoljanak valamit.
Még egy hangya is életre szóló élmény lehet, ha megfelelő nagyítású mikroszkóp alatt figyeljük.
Az újságírás szerint: minden téma jó téma, csak tudni kell megírni.
Tudni valamit, az keveset jelent. Tudni valamit csinálni a hétköznapokban, az a minden.
A nagy mûveltségnek és az intelligenciának nem szükségszerû következménye a jó írásbeli kifejezőkészség. (Amint egy íróembertől se várjunk minden esetben nagy bölcsességet, vagy magas IQ-t!)
Az írni tudás legalább olyan fontos a 21. századi szakember életében, mint a beszélni tudás. Magunkat pontatlanul kifejezni annyi, mint magunkról - ismereteinkről, véleményünkről, gondolatainkról - torz képet nyújtani.
A publicitás nem tud csodát tenni, ha a cég maga nem tesz csodát.
A médiával foglalkozó munkatárs karmester, az információs források karmestere. Nem ő játszik a hangszereken, de nélküle nem szólal meg a szimfónia - a vállalat üzenete.
A hírgyûjtés hasonló az aranymosáshoz. Nagyon sok ideig kell szitánkat a vízbe merítgetni, hogy egy picike aranyszemcse megcsillanjon. Ugyanakkor, mint egy kanadai aranyásó közmondás tartja: az arany ott van, ahol megtalálod.
Az ellenfeleink, vagy finomabban szólva, a versenytársaink időnként többre taníthatnak bennünket, mint a barátaink.
A figyelem az a fénycsóva, amely rávilágít a számunkra fontos információkra a ránk zúduló hírhalmazban.
A figyelmünk úgy mûködik, mint a mágnes: a szükséges információ vasreszelékét a rejtekhelyről is magához rántja, míg az érdektelen hírek faforgácsát akkor is ott hagyja, ha szinte kiüti a szemünket.
Nehéz a magunk emelte piedesztálról szétnézni, és elismerni, hogy mások legalább olyan fontos és érdekes dolgokat csinálnak, mint mi.
A szakmák ma már önnemzéssel szaporodnak, és lassan már a cérna befûzéséhez is három szakember kell: egy, aki a cérnához ért, egy, aki a tûhöz, és egy, aki a lyukhoz.
Az ember úgy lett ember, úgy maradt meg, hogy alkalmazkodott a természet változásához. Egy szervezet, egy vállalat ugyanezt csinálja a társadalomban, a gazdaságban, csak nincs rá százezer éve.
Csak a mindig ugyanoda hulló esőcsepp vájja ki a követ: a folyamatos reklám adja el a terméket.
A publicitás megágyaz a vásárlónak, a reklám megpróbálja szobára vinni.