Nógrádi Gergely

Gyermekeink mélyen hisznek a jóságunkban. Úgy gondolják, szüleik tisztességes és becsületes emberek, és álmukban sem gondolnák, milyen súlyos vétkek száradhatnak a lelkükön. Ez persze csak az első nagy eszmélésig van így: a kamaszkorból kikapaszkodó ifjút már nem lehet megvezetni.

A nagyon nagy gazdagsággal félelem párosul.

Ostobán van kitalálva ez az élet, mondhatom. Mire az embernek pénze lesz, már nem tudja igazán kiélvezni.

Az öregség valójában nem az élet vége, hanem a koronája.

Nincs olyan alkotó vagy politikus, akinek a híre a sajtó, a rádió, a tévé segítsége nélkül manapság eljutna a közönséghez. Sem Pavarottiról, sem Madonnáról, sem Clintonról nem tudnánk semmit, ha nem szólna róluk a média. Az oktatáson, nevelésen kívül ez a modern kor egyetlen eszköze, amellyel valóban befolyásolhatjuk az emberek érdeklődési irányát, viselkedésüket és véleményüket.

A népszerûség kényes virág, a balszerencse és a rossz sajtó könnyen elhervasztja.

A feladat és a teljesítmény egymást gerjesztő mozzanatok. Ha felkarolnak, könnyebben kijavítod a hibádat. Ha pedig képességeidet a lehető legmagasabb szintre emelted, akkor az isten sem ment meg attól, hogy felkaroljanak.

Mindig is mondtam, hogy mifelénk kétféle gyalogos van: kaszkadőr és kamikaze.

Az nem jó, ha az ember fél. A félelem olyan, mint egy szûk kabát. Szorít, megbilincsel. Ha leveted magadról, hirtelen úgy érzed, mintha mázsás súlyoktól szabadultál volna meg. Ha nem félsz többé, akkor újra szabad vagy. Szabad!