Olga Tokarczuk

A világ szenvedéssel teli börtön, amely úgy van megalkotva, hogy a túléléshez fájdalmat kell okozni másoknak.

Talán ez az imádkozás lényege - hogy nyugodtan gondolkodjunk, ne akarjunk semmit, ne kérjünk semmit, csak rakjunk rendet a fejünkben. Ennyi elég kellene hogy legyen.

A boldogtalanság hosszú évei jobban rombolják az Embert, mint egy halálos betegség.

Az egészség bizonytalan állapot, semmi jót nem jósol. Jobb, ha szépen betegek vagyunk, akkor legalább tudjuk, miben fogunk meghalni.

Egyszerû: ha mások boldogok, attól mi is boldogok leszünk. A világ legegyszerûbb közgazdaságtana.

Ha nem létezne észszerûsítés, szublimálás, elfojtás, mindazok a kis trükkök, amelyek segítségével elboldogulunk magunkkal, ha minden védekezés nélkül, becsületesen és bátran néznénk a világot, megszakadna a szívünk.

Abban a világban élünk, amit kitalálunk magunknak. Meghatározzuk, mi jó, mi nem, jelentéstérképeket rajzolunk. Aztán egész életünkben azzal küzdünk, amit kifundáltunk magunknak. A gond az, hogy mindenkinek megvan a maga verziója, ezért olyan nehéz az embereknek szót érteniük egymással.

A düh mindig sok üres helyet hagy maga után, ahová azonnal, mint az árvíz, befolyik a szomorúság, és hatalmas folyóként hömpölyög, kezdet és vég nélkül.