Pataki Ági

Minden számít, amit az életben tettünk, illetve az is, amit nem tettünk meg, bár a lehetőségünk megvolt rá.

Akkor igazán sikeres valaki, ha minden sejtjében érzi, és szeretni is tudja [a sikert].

A szépség lehetőség, és folyamatosan tenni is kell érte, hogy megmaradjon, élni szabad vele, de visszaélni sosem.

A szépség (...) nem egyenlő a fiatalsággal, akkor tölti be igazi szerepét, ha képes változni, követni az időt.

A szépségnek nem kell feltétlen üresnek lennie. A szépséget meg lehet tölteni tartalommal is. A csúnyaságot is, de a szépséget is. Az, hogy valami szép, nyilván egy esztétikai fogalom, de ha azt valaki személy szerint megtölti tartalommal, például azzal, ahogyan leéli az életét, akkor a szépség differenciáltabb lesz.

Beszélhetünk szépségről százéves korban is. Nem gondolom, hogy ez korhoz kötött. De százéves korban sokkal összetettebb dolog a szépség, mint húszéves korban. Amikor húszéves korban szépségről beszélünk, akkor elsősorban a genetikáról beszélünk, míg minél idősebbek vagyunk, annál kisebb szerepe lesz a genetikának, és annál nagyobb szerepe lesz annak, hogy mi mit teszünk ebben bele, vagy mi mit várunk el önmaguktól, vagy mi mit akarunk mutatni önmagunkról.

Amikor az ember fiatal - akár még csak középkorú -, akkor nem gondol abba bele, hogy minden pillanat számít, meg mindenki számít, meg minden, amit megtettél, számít, meg amit nem tettél meg, az is. Azok az apróságok, amik apróságnak tûnnek, azok visszatekintve jelentőséget kapnak.

Minél nyitottabb vagyok, és minél több dologban veszek részt, és minél többfelé terjesztem ki a kapcsolataimat, az érdeklődésemet, annál izgalmasabb és érdekesebb az életem, és annál több pozitív élmény is ér.

Ha az ember ápolja magában a nyitottságot, és esetleg hajlandó venni a fáradságot és megismerni olyan dolgot is, ami először nem tûnik sem szimpatikusnak, sem elfogadhatónak, akkor ezzel szépen lassan előre tud haladni, és szépen lassan a saját életét is megkönnyíti.

Nem az a fontos, hogy az ember egy munkakapcsolatban vagy egy hierarchiában hol helyezkedik el, hanem az a fontos, hogy kikkel együtt helyezkedik el, bárhol.

Minden sors és minden életút más, ezért szerintem általánosságokban nehéz segíteni.

A legfontosabb egy nőnél, hogy a saját lábán is megálljon. Hogy önálló egzisztenciát építsen ki. Nem azért, hogy egyedül éljen. Sőt, arra sem uszítok senkit, hogy külön kasszán legyen a férjével. Ez mindössze azt jelenti, hogy ha bármilyen változás bekövetkezik az életben - ez akár külső, akár belső kényszerből is sokszor előfordulhat velünk - , akkor ne az anyagi helyzetünk határozza meg a döntéseinket.

Ne a korunk határozzon meg bennünket, hanem mi próbáljuk meg a maximumot kihozni minden korból!

Az interjú nem alkalmas arra, hogy valakit megismerj, hanem mindig valamilyen célt szolgál.

Meggyőződésem, hogy szinte minden tanulható. Még olyan dolgok is, mint a szeretet kezelése. Maga az érzelem persze nem, de azt megélni, arra vigyázni, azt kifejezni, az tanulható.

Egyedül semmi nem megy! Igaz ez a munkára és a magánéletre is. Kellenek a társak, és nagyon nem mindegy, hogy az ember kikkel dolgozik együtt, kiket választ maga mellé, vagy akár maga fölé. Ha jól választunk, a társunk felemel, ha rosszul, akkor visszahúz.

A szépség nem életkorfüggő, és öregen sem kell feladni! Menni kell előre, ki kell használni a lehetőségeket, és meg kell tenni, ami tőlünk telik.

Nem akarok, nem kell fiatalabbnak kinézni annál, mint amennyi vagyok. Ami nem jelenti, hogy egyáltalán ne érdekelne a külsőm. Csak éppen az adott életkoromnak megfelelő keretek közt szeretnék a lehető legjobban kinézni.

Hiszem, hogy mindenfajta ajánlatot tehet egy férfi egy nőnek, és fordítva, ha ahhoz vezet egy út. Abúzusnak azt lehet nevezni, ami nem következik az előzményekből.

A kölcsönösséget alapkérdésnek tartom mindenben: a privát életben, a házasságban, a szexben, a családban, a szülő-gyerek kapcsolatban, a munkahelyen, függetlenül attól, hogy milyen hierarchiában vagyok, akár fent, akár lent. Emiatt az az elvárásom, hogy akik reagálnak rám, azok úgy és olyan mértékben tegyék azt, amilyen mértékben én teszem.