Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minden számít, amit az életben tettünk, illetve az is, amit nem tettünk meg, bár a lehetőségünk megvolt rá.

Pataki Ági
🌙 Éjszaka 🏳️ Nemzet
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden számít, nincs véletlen a világon. Felelősek vagyunk minden cselekedetért, minden mondatért, minden kis gondolatunkért. Soma
  2. Életünk során nem csak azok a dolgok befolyásolnak bennünket, amelyek megtörténnek velünk, hanem azok is, sőt, talán azok jobban, amelyek nem történnek meg velünk. José Ortega y Gasset
  3. Nem annak a puszta ténye számít az életben, hogy éltünk. A különbség, amit mások életében okoztunk, ami meghatározza életünk jelentőségét. Nelson Mandela
  4. - Mintha semmi sem számítana abból, amit csinálok, akkor meg minek próbálkozzak? - Édesem, nem. Minden, amit csinálsz, számít. Minden pillanat, minden döntés, amit meghozol, hatással van a körülötted levő emberekre, a világot millió észrevehetetlen módon változtatja meg. És nem számít, milyen a valóság, jobbá tudod tenni. Mindketten jobbá tudjuk tenni.
  5. Nem számít, hogy hány éves vagy. Az számít egyedül, hogy az éveidbe hány élet fért bele, és milyen életek. Tisza Kata
  6. Néha az, amit nem teszünk meg, többet számít, mint amit megteszünk.
  7. Életünket a lehetőségeink határozzák meg. Azok is, amiket elszalasztunk.
  8. Bármi, ami megéri, hogy birtokoljuk az életben, megéri, hogy dolgozzunk érte. Andrew Carnegie
  9. Amikor az ember fiatal - akár még csak középkorú -, akkor nem gondol abba bele, hogy minden pillanat számít, meg mindenki számít, meg minden, amit megtettél, számít, meg amit nem tettél meg, az is. Azok az apróságok, amik apróságnak tûnnek, azok visszatekintve jelentőséget kapnak. Pataki Ági
  10. Mindennek van valami jelentősége, csak nem mindig látjuk át a tetteink következményeit. Guillaume Musso
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat