Paulo Coelho

A féltékenység az az érzés, amely azt súgja nekünk: "mindent elveszíthetsz, amiért annyit küzdöttél". Minden másra vakká tesz, mindenre, amiben örömünket leltük, a boldog pillanatainkra és az olyankor még tovább mélyült kötelékeinkre.

Mindenkinek vannak olyan napjai, amikor azt mondhatja: "bizony, az életem nem pont olyan, amilyennek elképzeltem". De ha az élet megkérdezné, mit tettél érte, vajon mit felelnél neki?

Álmodni nem olyan könnyû, mint hinnénk. Éppen ellenkezőleg. Veszélyes is lehet. Amikor álmodunk, hatalmas energiákat indítunk útnak, és tovább nem rejtegethetjük magunk elől az életünk valódi értelmét.

Amikor kergetünk egy álmot, annak mindig ára van. Lehet, hogy a szokásainkról kell lemondanunk érte, lehet, hogy más nehézségeken kell keresztülmennünk, az is lehet, hogy csalódnunk kell. De nincs az az ár, ami túl nagy volna egy olyan ember számára, aki nem élt. Mert ez az ember egy napon visszatekint, és hallja, ahogy a szíve azt mondja: "elpazaroltam az életem".

Ha szeretünk valakit, mindenre föl kell készülnünk. Mert a szeretet olyan, mint a kaleidoszkóp, amivel gyerekkorunkban játszottunk. Állandó mozgásban van, és soha nem ismétli önmagát. Aki ezt nem érti meg, az arra van kárhoztatva, hogy olyasmiért szenvedjen, aminek éppen hogy boldoggá kellene tenni minket.

A félelem ragályos, az állandó rettegés, hogy soha nem találunk olyan partnert, aki életünk végéig mellettünk marad. És e félelem nevében bármire képesek vagyunk, arra is, hogy beérjük valakivel, aki nem a legmegfelelőbb választás, de meggyőzzük magunkat, hogy ő az igazi, az egyetlen, akit nekünk szánt a sors.

A biztonság keresése nagyon hamar átalakul őszinte szerelemmé, minden könnyebb lesz és édesebb, az érzéseinket pedig belegyömöszölhetjük egy dobozba, és eldughatjuk egy szekrény mélyére valahol a fejünkben, ahol örökre rejtve maradhatnak.

Ha valamit nem zárunk le megfelelően, ott mindig nyitva marad egy ajtó, egy megbúvó lehetőség, egy esély arra, hogy minden ugyanott folytatódjon, ahol abbamaradt.

Varázslatos az emberi agy: elfelejtünk egy illatot, de csak amíg újra meg nem érezzük, kitörlődik egy hang a memóriánkból, de csak amíg újra meg nem halljuk, és még a rég eltemetett érzelmeink is képesek újjáéledni, ha visszatérünk ugyanarra a helyre, ahol születtek.

Egy kapcsolatot éppen a kihívások hiánya, a megszokás tud megölni. Meg kell őriznünk azt a képességünket, hogy meglepjük a másikat.

Azt akarjuk, hogy a párunk örökké pontosan ugyanaz az ember maradjon, akivel az oltár előtt álltunk és jegygyûrût cseréltünk. Mintha meg tudnánk állítani az időt. Nem tudjuk. Nem is kell. A bölcsesség és a tapasztalat nem változtatja meg az embert. Az idő nem változtatja meg az embert. Az egyetlen dolog, ami megváltoztat: a szeretet.

Aki bőségesen szeret, az bőségesen él.

Miért akarunk örökké élni? Mert szeretnénk még egy napot együtt tölteni azzal, akit szeretünk. Mert szeretnénk még együtt lenni azzal az emberrel, aki megérdemli a szeretetünket, és aki úgy szeret minket, ahogy szerintünk megérdemeljük. Mert élni nem más, mint szeretni. Még ha csak egy háziállatot - például egy kutyát - szeretünk is, az is elegendő lehet, hogy igazolja egy ember életét. Ha ez a szeretetszál nem fûzné az élethez, okafogyottá válna a létezése.

Az élet nem hosszú vakáció, hanem állandó tanulás. És a legfontosabb lecke: megtanulni szeretni.

Újból föl kell tennünk magunknak a kérdést: mire vagyunk képesek?

Ha elveszítitek a kapcsolatot a gyökereitekkel, úgy érzitek, hogy az egész világgal elveszítitek a kapcsolatot.

Az út maga sokkal fontosabb, mint az, ami útnak indított.

A kéz, ami a vonalat vezeti, tükrözi az író lelkét.

Mindazok, akiknek sikerül szenvedélyt ébresztenie valakiben, azt a szertartást ismétlik meg, ami már a barlanglakó emberek idejében kialakult: akkor ugyanis létfontosságú volt az udvarlás, hogy az emberiség fennmaradhasson.

Meg lehet tanulni, hogy a megfelelő férfit szeressük? Persze. Inkább azzal van gond, hogy elfelejtsük a nem megfelelő férfit, aki csak úgy belépett az életünkbe, kopogtatás nélkül, mert arra járt, és látta, hogy nyitva az ajtó.