Paulo Coelho

El kellett veszítenem, hogy megértsem: a visszaszerzett kincsek íze édesebb, mint a legédesebb méz.

Elég, ha tudjuk, hogy az élet alapvető kérdéseire soha nem kapunk választ, és mégis tovább tudunk menni.

A "szerencse" valójában nem más, mint hogy az ember körülnéz, hogy meglássa, hol vannak a barátai: mert az angyalok az ő szavaikon keresztül hallatják a hangjukat.

A csönd teljes szabadságot ad, hogy megértsem azt a világot, amelyben minden mûködött, és megtaláljam azt a pillanatot, amikor minden elromlott.

Ha két ember házasságot köt egymással, akkor ennek a két embernek ettől fogva egész életére konzerválnia kell magát. Úgy fogtok egymás mellett menetelni, mint egy sínpár, szigorúan betartva a megszabott távolságot. Akkor is, ha egyikőtök szeretne néha távolabb vagy közelebb húzódni - hiszen ez a szabály megsértése volna. A szabály pedig kimondja: legyetek józanok, gondoljatok a jövőre, a gyermekeitekre. Többé nem változhattok meg, olyannak kell lennetek, mint a sínpárnak: mindvégig meg kell őriznetek azt a távolságot, ami induláskor volt közöttetek, egészen a célállomásig. Ne hagyjátok, hogy megváltozzon a szerelmetek, sem az út elején, amikor növekedni akarna, sem pedig a későbbiekben, amikor csökkenni akarna, mert ez rendkívül kockázatos.

Két különböző természet találkozásából született a szerelem. A szerelem az ellentmondásból merít erőt. Az összeütközés és az átváltozás pedig tartóssá teszi.

A gyûlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet.

Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, "együttérző" arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt.

Az univerzum általában azzal jelzi, hogy hibáztunk, hogy elveszi tőlünk azt, ami nekünk a legfontosabb.

A langyos dolgok íztelenek.

Mivel nem velem van bajod, hanem saját magaddal, jobb lesz, ha egyedül leszel egy darabig.

Bármikor újrakezdhetem azt, amit most csinálok, de az álmom, az nem várhat. Vagy engedelmeskedem neki, vagy kitörlöm az agyamból.

A boldogság különös dolog: ha megosztjuk másokkal, megsokszorozza önmagát.

Hihetetlen, mennyire értenek hozzá az elveszett lelkek, hogy felismerjék egymást, és egymásra találjanak, egyesítve a fájdalmaikat!

Minden reggel, amikor úgynevezett "új napra" ébredek, kedvem lenne újra lehunyni a szemem és nem fölkelni az ágyból. De muszáj.

Engem a boldogság a legkevésbé sem érdekel. Én nem boldogan akarok élni, hanem szerelmesen, ami veszélyes, hiszen soha nem tudhatjuk, mi vár ránk.

Mi rossz van az unalomban? Õszintén szólva, egyáltalán semmi. Csak... csak az a titkos rettegés, hogy mi van, ha váratlanul, egyik pillanatról a másikra minden megváltozik, és én ott állok felkészületlenül.

A nyár közeledtével furcsa gondolataink támadnak: kisebbnek érezzük magunkat, mert több időt töltünk a szabadban, és ez új távlatokat ad a világnak. Távolabb kerül a horizont, a házunk falain és a felhőkön is túlra.

Eljön az idő, amikor mind ugyanazt csináljuk. A gyerekek megnőnek, elköltöznek egy másik városba, vagy akár másik országba, mi pedig nyugdíjasok leszünk és mossuk az autónkat - még akkor is, ha megengedhetnénk magunknak, hogy ezt más tegye meg helyettünk. Mert egy bizonyos kor után fontos, hogy jelentéktelen dolgokkal üssük el az időnket, megmutassuk a világnak, hogy még mûködik a testünk, nem felejtettük el becsülni a pénzt, és továbbra is alázattal végezzük a teendőinket.

Vannak emberek, akikben évekig csak nő a feszültség anélkül, hogy ezt észrevennék, aztán egyszer csak valami apróság kiveri náluk a biztosítékot. Akkor azt mondják: "Elég. Nem akarom ezt tovább." Van, aki megöli magát. Mások elválnak. És olyanok is akadnak, akik Afrika éhínségtől sújtott területeire utaznak, hogy megváltsák a világot.