Peer Krisztián

Megoldást kínál az ész: ha félek attól, hogy el foglak hagyni, csak bonyolultabban félek attól, hogy elhagysz.

Senkinek se jut eszébe, hogy akarnál, csak ha már annyira akarsz. Annyira akarni, annyira tekerni, hogy már nem lehet eltakarni azt, amit nem lehet szeretni. Csak azt tudnám feledni.

Ha félreismer a világ, És nincsenek barátok, És azt gondolod, hogy a hiba Talán benned van, Ne változz meg! Ne változz meg! Maradj, amilyen vagy! Várd ki a végét a dolgoknak! Mindenkit lehet szeretni valamiért.

Ezért is nem vesz Isten ölbe - a létezése eltörölne.

Nincs olyan szerelem, amilyen még nem volt, de mindenki úgy beszél róla, ahogyan még senki.

Ha igazán akarok majd tőled, igazán tőled akarok majd valamit, akkor megsértődöm, és nem próbálkozom újra. Legyen az eltûnésem az ébresztő pofon. Ilyen vagyok, ismersz, minél közelebb állsz hozzám, annál durvábbnak kell lennem veled viccből.

Élj túl egy háborút, majd azután rinyálhatsz, hogy nem akarsz élni.

Anyu, nekem most annyira jó, hogy lepattan rólam a szereteted, én most az a sziget vagyok, amit elnyelt önmaga túláradása, és az érzelmek visszahúzódásáig kétséges a különlétezése. Azzal teremtem meg magam, hogy elfordulok. Ahogy azzal teremtesz meg mindennap te is.

Akinek volt anyja: evidens, hogy különleges, el is maradhat ennek iszonyú bizonygatása.

Legjobb szomszéd az erdő.

Ne úgy képzeld el az írást, mint emlékezést valamire, ami elveszett. Létrehozol valamit emlékek helyett.

Már senki sem hallgat az értelmiségre, a Költőnek végre nincs felelőssége! De Költő, te könnyen legyintesz, mert nagy szerencsére ameddig ember él, igény is mindig lesz csatakiáltásra és mûvészi szépségre!

Az öröm értelmetlen, oda a költészet nem jut el. Az öröm fészekhagyó, a költészet pedig az a kiapadhatatlan anyamell, amivel a jóllakott költő viccből spriccel.

A pénz olyan, mint a víz, annak a formáját veszi fel, aki a kezében tartja.