Peter Wohlleben

Az oszló hús olyan, mint a trágya - az őz- és szarvastetem a növények számára nem más, mint egy kicsit nagyra sikeredett lazac.

A régi levelek kiszolgáltak, elhasználódtak, és a rovarok kilyuggatták őket. Mielőtt a fák megválnának tőlük, beléjük ömlesztik a szemetüket - vagy úgy is mondhatnánk, elvégzik a nagydolgukat. Ha ezzel megvannak, akkor egy elválasztó réteget alkotnak, majd a legközelebbi szélfuvallattal elhullatják. A zörgő levélhalom, amely immár vastag rétegben borítja a talajt, és amelyen olyan élvezetes nagy robajjal áttrappolni, lényegében véve nem más, mint a fák vécépapírja.

A legapróbb beavatkozás is messze ható következményekkel jár, és ezért jobb, ha nem nyúlunk bele a természetbe, ha nem feltétlenül szükséges.

Még nem igazán látjuk át a természet óramûvét, és ameddig ez így van, nem is kellene azzal kísérleteznünk, hogy megjavítsuk.

Mi más a fájdalom, mint a sérülésre figyelmeztető jelzés, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni?

Csupán fákból még nem lehet erdőt építeni.

Az evolúció nem ismer könyörületet.

Amint kilépünk az otthonunk ajtaján, és kisétálunk a kertbe vagy a közeli parkba, máris a természet vesz körül. Apró és nagyobb, lenyûgöző és izgalmas folyamatok ezrei játszódnak le körülöttünk - kérdés, hogy észrevesszük-e őket.

A természettől való elszakadás különösen a forró, száraz nyári időszakokban mutatkozik meg jól láthatóan. Míg a mezőgazdászok és erdészek epedve várják az esőt, a városi lakosság nagy része örömmel fogadja a zavartalan jó időt jósló időjárás-jelentést. A szárazság következményeinek nincsenek tudatában, gyakran nem is ismerik azokat. Holott a környezetpusztítás és az éghajlatváltozás küszöbén fontosabb, mint valaha, hogy felismerjük és megértsük a természet jelzéseit. Csak így ébredhetünk rá, hogy mit veszíthetünk.

Az állatok és a növények, de még az élettelen környezet is folyamatosan adnak jelzéseket arról, mi a helyzet körülöttünk. Legyen szó saját időjárás-előrejelzésről vagy a meteorológiai események értékeléséről, rovarfertőzésekről vagy az évszakok kezdetéről és végéről, mindezeknek a jeleit mi magunk sokkal pontosabban leolvashatjuk a kertünkben, mint bármely hírolvasó a papírlapjáról.

Milyen csodálatos élmény tudatosan élni meg olyan dolgokat, amelyeket korábban egy pillantásra sem méltattunk, milyen izgalmas előre megsejteni az időjárásban, az állat- és növényvilágban bekövetkező változásokat! Ha minden érzékszervünket kiélesítjük, amikor a friss levegőn vagyunk, a természet közelebb fog kerülni hozzánk, mint valaha. És mi egyszeriben újra a környezetünk részévé válhatunk.

A védelmet nyújtó felhők híján minden évszak a legkeményebb oldaláról mutatja meg magát.

A folyékony víz az élet előfeltétele. Jég vagy vízgőz formájában megakadályozná az élet lehetőségét. És mivel a fagy- és forrpont között (csillagászati léptékben) csak egy keskeny hőmérsékletsáv van, jókora szerencsénk volt, hogy a Föld betartja az ehhez szükséges távolságot a Naptól.

Elég egyetlen pillantást vetnünk a végtelen, sötét messziségbe, hogy lássuk, milyen kicsiny és törékeny a mi Föld nevû ûrhajónk. Már csak ezért is érdemes fürkészni az éjszakai égboltot.

A kicsit lassabb növekedés hosszú távon célravezetőbb.

Amikor a gyermekeink kicsik voltak, mindig azt kérdezgették: most tavasz van? Mintha a hivatalos, hatósági tavaszkezdettel szükségszerûen együtt járna az időjárás-változás is, amely elûzi a hideg napokat.

Ha a növény aktív, akkor az az ő egyéni tavasza.

Fel tudjuk készíteni a kertünket a változásra. Ugyanis minél természetközelibb módon mûveljük, annál enyhébbek lesznek a hatások. A természet nagyszerûen fel van készülve a klímaváltozásra.

Minél hosszabb ideig akar élni egy növény, annál inkább tolerálnia kell a klímát.

Egy kert csak azért olyan megnyugtató, mert a növények nem tudnak szaladni. Képzeljük el, milyen lenne, ha a paradicsomaink, rózsáink vagy magnóliáink mozognának. Kénytelenek lennénk kerítést építeni, hogy magunk mellett tartsuk őket, különben megszökne tőlünk a zöld. Ehelyett elültetjük szépen a cserjéket, bokrokat, füveket, amelyek aztán életük végéig kitartanak ott.