Péterfi Judit

Mindenki tudja, hogy a félelem nem irányíthatja az életünket, muszáj elengedni. Vagyis, jó lenne elengedni. A félelmek elengedése nagy, ha nem a legnagyobb feladat, a legkimerítőbb munka, ez kétségtelen. Egyetlen dolgot tudok tapasztalatból mondani, amit én taktikául választottam, és amit már tudatosan csinálok. Nem mondom, hogy ezt tedd, semmiképp. Úgy próbálom meg legyőzni a félelmet, hogy belemegyek. Ugyan egy darabig menekülök, megszokásból talán, vagy mert élvezem a hajszát. De mivel rájöttem, soha nem adja fel, berántom a kéziféket.

Beleállni a dolgokba önbizalmat ad. Olyat, amit máshonnan nem lehet megszerezni, csak a nagy menetektől, a nagy lépésektől, a nagy vállalásoktól. És ha eléred, hogy józan fejjel már rutinból állsz bele kétesélyes helyzetekbe, akkor elfogadod azt is, hogy hibázhatsz. És akkor már nem fogsz térdre rogyni, ha nem jön össze valami, hisz tudod, ez ezzel jár, és azt is képes vagy elfogadni, hogy van élet a bukfenc után is.

A legnagyobb kríziseimben fû-fa-virág kéretlenül osztogatta a tanácsot: engedd el! Mintha ez a mantra minden gondra megoldás lenne és egy piros gomb segítségével mûködésbe is léphetne az elengedés. Oké, de hogyan? Tettem fel a kérdést. Elegem lett a közhelyekből, a kóklerekből, azokból, akik kihasználva a bajba jutott embereket, mindenféle spirituális maszlag mögé bújva élősködnek. (...) Nincsenek instant megoldások, kemény önismereti munka hozhat csak sikert.