Ugrás a tartalomra
Mindenki tudja, hogy a félelem nem irányíthatja az életünket, muszáj elengedni. Vagyis, jó lenne elengedni. A félelmek elengedése nagy, ha nem a legnagyobb feladat, a legkimerítőbb munka, ez kétségtelen. Egyetlen dolgot tudok tapasztalatból mondani, amit én taktikául választottam, és amit már tudatosan csinálok. Nem mondom, hogy ezt tedd, semmiképp. Úgy próbálom meg legyőzni a félelmet, hogy belemegyek. Ugyan egy darabig menekülök, megszokásból talán, vagy mert élvezem a hajszát. De mivel rájöttem, soha nem adja fel, berántom a kéziféket.
Kapcsolódó idézetek
-
A félelem leszûkíti az életemet, a vágy kitágítja. Ez egy állandó harc, nem lehet megmenekülni tőle. Néha azt tanácsolom valakinek, hogy kövesse a legnagyobb félelmeit, használja őket iránytûnek, és azért is abba kezdjen bele, amitől a legjobban fél. Azt gondolom, a legnagyobb félelem bújtatja a legnagyobb izgalmat. Tulajdonképpen csak az izgalmas, ami veszélyes.
Feldmár András
-
A félelemtől nem lehet megszabadulni, de nem is kell. Nem ismerek egyetlen olyan embert sem, aki ne félne - én is félek. Az azonban már baj, ha mindig elkerülöm az olyan helyzeteket, ahol esetleg félni kell, mert akkor nagyon leszûkítem az életteremet, és a saját félelmemnek a foglya leszek. Nem merek semmit sem csinálni, mert esetleg félni kell. A legtöbb esetben tehát nem az a baj, hogy félek, hanem az, hogy félek félni.
Feldmár András
-
Az ember attól fél, amit nem tud kontroll alatt tartani. És minél inkább irányítani akarunk valamit, annál jobban belefeszülünk, és annál nehezebb lesz lelazulni és rögtönözni, ha mégis kicsúszik a kezünkből a gyeplő. Mint a legtöbb félelemmel átitatott helyzetben, ebben is az önbizalom építése a legjobb megoldás. Irányításkényszer helyett megtanulni bízni magunkban, hogy ha egyszer, kétszer, háromszor sikerült, negyedszer is képesek leszünk kezelni a váratlan helyzeteket, adódjon akármi.
Al Ghaoui Hesna
-
Szabad félni. Sőt, kell is félni! A félelemtől nem megszabadulni kell - ha valaki erre vágyik, az kudarcra van ítélve. Ez a teljesíthetetlen elvárás ugyanis legfeljebb csak még több szorongást okoz. A félelemet megismerni kell, és a cinkosunkká tenni!
Al Ghaoui Hesna
-
A félelem elől el is futhatunk, vagy tehetünk úgy, mintha nem is tétezne, de mindig lesz egy pillanat, amikor újra a hatalmába kerít. Azt hiszem, ezért mennek egyesek a cápák közé úszni, vagy ezért ugrik ki valaki a repülőgépből, ezért lesznek szerelmesek, mert az egyetlen módja, hogy leigázzuk a félelmet, ha veszélyesen élünk, ha szembenézünk vele.
-
Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni. (...) De nem ez a legrosszabb. A legrosszabb az, amikor az ember választ, és aztán egész életében azon rágódik, hogy vajon jól választott-e. Senki nem tud félelem nélkül dönteni.
Paulo Coelho
-
Elcsitítottam a gondolataimat, amennyire csak lehetett, összpontosítottam a légzésre és a távozásra. Nem szabad tétovázni, a bizonytalanság mindig visszahúzza az embert, és ez az élet nagyon sok területén igaz.
-
Néha még a legbátrabbak is félnek. Az a fontos, hogy ne engedjük magunknak, hogy a félelem uralja az egész életünket.
T. J. Klune
-
Ahhoz, hogy legyőzd a félelmed, rá kell ébredned, hogy nincs menekvés attól, amitől rettegsz. Fel kell szívnod önmagadba. Élj vele! Ízleld meg! Értsd meg! És kerekedj felül rajta!
-
Van, hogy rosszul ítéljük meg a dolgokat, a félelmeink félrevezethetnek, elrettenthetnek minket a változástól, a továbblépéstől. De a félelmeink mögött általában új esélyek várnak arra, hogy megragadjuk őket. Egy új esély az életre, a dicsőségre, a családra, a szerelemre - és ilyen esélyek nem adódnak minden nap, úgyhogy ha szembe jön egy, legyünk bátrak, kockáztassunk és használjuk ki, amíg lehet.