Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Platón
Mindegyik uralkodó olyan törvényeket hoz, ami önmagának hasznos: a demokrácia a népnek, a zsarnok a zsarnoknak előnyös törvényeket, és a többiek is így. Miután meghozták, azt nyilvánítják ki az alattvalókra nézve igazságosnak, ami nekik hasznos, és az ilyen törvényt megszegőt meglakoltatják mint törvényszegőt és igazságtalant.
Vajon a demokráciát is nem éppen annak túlhajszolása bomlasztja fel, amit épp a legfőbb jónak ítél?
Álomban a lélek számára minden ugyanolyan jelenvaló és igaz, mint az ébrenlétben. És mindvégig eldönthetetlen marad számára, hogy álmodik vagy ébren van.
A lélek szemei akkor kezdik élesen látni a dolgokat, amikor a testi szemek már erejüket vesztették.
Van egy hely, amelyet neked kell betöltened, és amelyet senki más nem tölthet be rajtad kívül; valami, amit neked kell megtenned, amit senki más nem tehet meg.
A szerelem a jók öröme, a bölcsek csodája és az istenek szórakozása.
Mindenki azzal törődik a legjobban, amit éppen szeret.
Kiváltképpen a filozófusnak szokása, hogy csodálkozzék. Nincs ugyanis más kezdete a filozófiának, mint ez.
A gyermek minden állat között a legnehezebben kezelhető.
Tisztelje mindenki mind szóval, mind tettel a nála idősebbet!
A lélekben lakozó legfőbb jó: a belátás, megértés, együttérzés és erény - az ember legfőbb feladatai a Földön.
Csak a halott látja a háború végét.
A szegénység és gazdagság egyaránt megrontja a mûvészetek alkotásait. De magukat a mûvészeket is.
A szülők elhanyagolását sem isten, sem ember - ha józan esze van - nem tanácsolhatja soha senkinek.
Kölcsönösség, barátság, összhangzó rend, józan mérték és igazságosság fûzi össze az eget és a földet, az isteneket és az embereket. Ezért nevezik a mindenséget is világrendnek - kozmosznak.
Abból lesz jó vezető, aki nem akar vezető lenni.
Önmaga önmagától való önmagával való egyalakú örökkévaló.
Akár egy csöpp medencébe pottyanunk bele, akár az óceán közepébe, mindenképp úsznunk kell!
Gyermekeinknek örökségül tisztességérzetet, s ne aranyat hagyjunk.
A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni.
« Előző
1
2
3