Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Álomban a lélek számára minden ugyanolyan jelenvaló és igaz, mint az ébrenlétben. És mindvégig eldönthetetlen marad számára, hogy álmodik vagy ébren van.

Platón
🌫️ Felejtés 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ébren a tudat tisztában van az álom mibenlétével, de az alvó számára ismeretlen az ébredés, a való világ, az ép elme fogalma; csak az álom jajsikolyos eszelőssége létezik. Stephen King
  2. Van az alvás és az ébrenlét között egy időszak, amikor a legintenzívebbek és legvalóságosabbak az álmok, mégpedig annyira, hogy nem lehet eldönteni, véget ért-e az álom vagy elkezdődött-e már az ébredés.
  3. Minden lélek halhatatlan. De néhányan közülük olyan állapotban vannak, amit a legtöbb ember életnek sem nevezne. Ez egyfajta álomtalan alvás, majdnem azt mondhatnám, hogy kóma. Előfordul, hogy egy-egy lélek felébred ebből az állapotból. De olyanok is vannak, akik olyan sokáig alszanak, hogy nem tudni, magukhoz térnek-e valaha is. Hogy miért van ez így? Õszintén szólva halvány fogalmam sincsen. De mindenesetre ez az állapot már nagyon közel van a halálhoz.
  4. Az álom az egyetlen olyan világ, amelyben ugyanúgy el tudunk merülni, mint a valóságban. Amikor álmodunk, nem tudunk róla.
  5. Az öregkor mindig éber álmú: mintha az ember annál kevésbé kötné le magát olyasmivel, ami hasonlatos a halálhoz, minél hosszabb ideig ölelte az életet. Herman Melville
  6. Van egy bizonyos ködös állapot az álom és ébrenlét között, amikor csak homályosan sejtjük, hogy mi van körülöttünk. Ilyenkor félig nyitott szemmel öt perc alatt többet álmodunk, mint öt éjszakán át, amikor teljesen csukott szemmel, teljes öntudatlanságban fekszünk. Ilyenkor a halandó elég tisztán látja, hogy mi megy végbe lelkében, mely a testtől felszabadultan, hatalmas erővel szökken fel a földről, és száguld időn és téren keresztül. Charles Dickens
  7. Az ember annyit álmodozhat a lehetetlenről, amennyit csak akar, de az álmok mindig eltûnnek, amikor felébred. Jeff Lindsay
  8. Az ébrenlét más embereké, csak az álom a mienk; ha jót álmodtál, örülsz, hogy jó volt; ha rosszat álmodtál, örülsz, hogy csak álom volt. Jókai Mór
  9. Álmot álmodni nem olyan, mint a tökéletes szemüveg, amelyet egész életében keres, de soha nem talál meg az ember. Benne lenni: ez az álom. Braun Róbert
  10. Felébredéskor az álmok gyakran csodálatosan valódinak hatnak. Az ember meg van győződve arról, hogy a dolgok valóban megtörténtek. Agatha Christie
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat