Rahaf Mohammed

A régi időkről szóló történetek olyanok, mint a ragasztó, összetartják a családot.

Kislánykoromban rettentő magányosnak éreztem magam - állandóan gondolkodtam, tele voltam kérdésekkel, de nem beszéltem róluk. Attól féltem, hogy valami baj van velem, és nem értettem, miért nem tudok beilleszkedni a többiek közé. Olyan volt az életem, mint egy képkirakó, de abban az életkorban még nem tudtam összeilleszteni a darabkákat.

Szaúd-Arábiában egyes férfiak manapság is úgy gondolják, hogy továbbra sem kellene engedélyezni a nők oktatását. Van erre egy mondásuk: "Lányt iskolába engedni olyan, mint megengedni a tevének, hogy az orrát a sátorba dugja - előbb-utóbb teljes terjedelmével benyomul a sátorba, és az összes helyet elfoglalja."

Ha senkinek nincs tudomása az úgynevezett vétkedről, békén hagynak, vagy enyhe büntetéssel megúszod. De isten irgalmazzon, ha mások is értesültek róla. Csakis az életed árán lehet elhallgattatni a pletykákat és lemosni a családod becsületén esett foltot. A becsület előbbre való az igazságnál.

Anyám mondott nekem valamit, amit azóta sem felejtettem el. Azt tanácsolta, hogy mindig legyen saját pénzem, hogy megvédhessem magam, és soha semmiben ne legyek a férjemre utalva. Hogy soha ne bízzak meg a férjemben, mert nem számít, mennyire szeretjük egymást a házasság kezdetén (...). Biztatott engem is, a nővéremet és a húgomat is, hogy tanuljunk tovább, igyekezzünk anyagi függetlenséget teremteni magunknak, "mert ez lesz az egyetlen fegyverünk a jövőben; a férfiak nem támogatják a nőket". Minden szavát elhittem és komolyan vettem, miközben az életemet és a kapcsolataimat alakítottam.

A gonosz győzedelmeskedik a jó fölött.

Minden épen és egészségesen született gyermek teljes embernek érzi magát. Nem úgy a lánygyermek. Attól a pillanattól kezdve, hogy megszületett, amikor még beszélni sem tud, úgy néznek rá, olyan szemmel és olyan tekintettel, amely arról árulkodik, hogy "nem teljes értékû", "valami hiányzik belőle". Születése napjától kezdve a halála pillanatáig ez a kérdés fogja kísérteni: "Miért?" Miért kedveznek jobban a fivérének, noha egyformák, vagy a lánygyermek sok tekintetben, esetleg bizonyos vonatkozásokban akár még kiválóbb is lehet nála? A lánygyermek először akkor tapasztalja meg a társadalom agresszióját, amikor nem örülnek a világra jövetelének.

A hitetlenséget fel kell függeszteni, ha az ember szent akar lenni.

Akár a hajó, amely a kikötőben állt, és pallók kötik a szárazföldhöz, én is úgy kötődtem a családomhoz, a hazámhoz, sőt számos szokásunkhoz is (...). De ahogy a hajó legénysége is fölszedi a horgonyt, és lassan, de biztosan távolodni kezd a parttól, én is elvágtam a kötelékeket, amelyek az általam ismert világhoz rögzítettek.

Az otthonnak olyan helynek kell lennie, ahol biztonságban érzem magam, ahol jogomban áll kifejezni és megosztani az érzelmeimet.

Nálunk mindenkinek voltak titkai, de más titkait senki sem őrizte meg. Köztünk sosem léteztek szoros családi kötelékek, mi nem védtük egymás lelkivilágát.

Éppen az ellenkezőjét mutatjuk a környezetünknek, mint amit valójában érzünk és gondolunk.

A férfiak féltékenyek a nőkre, és nem akarják, hogy sikeresebbek legyenek, mint ők.

Nagyon szégyellje magát az az ember, aki a becsületet mindenek fölé helyezi!

Ilyen sors jut a lányoknak és asszonyoknak - mi alkotjuk a világ lakosságának felét, mégsem jelentünk semmit azoknak, akik a világon uralkodnak.

Ha a remény mértékegysége a szívverés, nekem rengeteg összegyûlt belőle.

Az ember számára a szabadság a legfontosabb. Én mindent feladtam azért, hogy szabad legyek.

A szabadságért dolgozni kell - döntéseket kell hozni, aztán együtt élni a döntéseink következményeivel, megtalálni a saját utunkat, kijavítani a hibáinkat.

Pillangó voltam, amely éppen csak kibújt a bábjából, először csak verdesett a szárnyaival, és nem tudta, mikor lesz képes fölrepülni.

A szabadság nem egyenlő azzal, hogy megússzuk a verést, vagy azt tehetjük, amihez kedvünk van. Azt jelenti, hogy testileg-lelkileg és szellemileg is szabadok vagyunk.