Akár a hajó, amely a kikötőben állt, és pallók kötik a szárazföldhöz, én is úgy kötődtem a családomhoz, a hazámhoz, sőt számos szokásunkhoz is (...). De ahogy a hajó legénysége is fölszedi a horgonyt, és lassan, de biztosan távolodni kezd a parttól, én is elvágtam a kötelékeket, amelyek az általam ismert világhoz rögzítettek.

Kapcsolódó idézetek

1. Távolodom. Lassan, de biztosan távolodom. Ahogyan a tengerész az átkeléskor látja eltûnni a partot, amelyről indult, ugyanúgy érzem, mint mosódik el a múltam. Még ég bennem a régi életem, de mindinkább az emlékek hamujába roskad.
2. Arra gondoltam, mióta élek, készültem rá, hogy a felesége legyek, s most itt vagyunk, közel a célhoz, közelebb, (...) mint bármikor, csak éppen megöregedtünk, s ő éppúgy nem szeret már azzal a szomorú hevességgel, ahogy valaha szeretett, ahogy az én érzelmeim is elfáradtak és kihûltek. Úgy indulunk neki az életnek, mint az útitársak, akik, mikor Isten tudja, merre sodorja a hajójukat a szél, egymásba kapaszkodnak, és elmesélik egymásnak nyomorult emlékeiket, mert ugyanarra emlékeznek, és ugyanarról a szárazföldről tudják, milyen volt rajta élni, míg ki nem csapódtak róla a tengerre, és ugyanazt az eget látták fényleni és kékleni, amikor még nem dörgött. Szabó Magda
3. Szúrok és bántok, s te kikötőt adsz e zavart tengernek, míg engem elér a szárazföld-nyugalom, foglak; te ily hajótöröttségbe ne rekedj; jó veled, jó melletted. Sohonyai Attila
4. Az ember kötődik. Tájakhoz, ősökhöz, anyanyelvhez, tárgyakhoz, emlékekhez, hagyományhoz. Ez a kötődés át- meg átszövi érzelmi életünket, meghatározza értelmi fejlődésünket. Csakhogy az ember szabadulni is akar. Gonosz és terhes emlékektől, elvásott és megkopott tárgyaktól, nyûgös hagyományoktól. Elszakadni az ősök követelőző árnyaitól, menekülni unt tájak szûk börtönéből. Egyszerre érezzük a szülőföld vonzását és a távolságok nosztalgiáját. Száraz Miklós György
5. Belebénultam mozdulatlanságomba, s úgy aludtam el, meggyötörve, görcsbe kövülve, hogy reggel gémberedetten, összetörten ébredjek, ahogy levegőtlen, fülledt hajófenéken ébrednek a bilincsbe vert elítéltek, akiket számûztek valahonnan, egy életből talán, amit annyira szerettek, hogy el kellett veszíteniük... Szilvási Lajos
6. A vonuló katonát éppúgy körülveszi, korlátok közé szorítja és viszi az ezrede, akár a tengerészt a hajója. Akármilyen messzire jut is, akármilyen különös, ismeretlen és veszélyes szélességekre vetődik is, mindig és mindenütt ott vannak körülötte ugyanazok a bajtársak, ugyanazok a sorok, (...) - és ugyanazok a feljebbvalók; mint ahogy a tengerész körül is mindig és mindenütt ugyanaz a fedélzet, ugyanazok az árbocok, ugyanazok a hajókötelek vannak. Lev Tolsztoj
7. Elidegenedtem a családomtól, egyedül hajózom az élet vizein. Majd meglátjuk, hol kötök ki. Anne Frank
8. Általában hajlamosak az életek, mint hajók a háborgó tengeren, ide-oda dobálódni. (...) Elindul valamerre az ember, félúton megtorpan hirtelen, fordul erre-arra, majd tovasodródik. Nem tudjuk, merre megyünk - elkerülhetetlen hát, hogy egészen máshol kössünk ki a végén, mint amerre elindultunk. Paul Auster
9. A hajó, amelyik éveket tölt a tengeren, ezernyi kagylót gyûjt össze. A kagylók rátapadnak az aljára, és végül olyan súlyt képeznek, amely veszélyezteti az egész szerkezet biztonságát. A hajónak szüksége van arra, hogy megszabadítsák a kagylóktól, aminek a legolcsóbb és legkönnyebb módja, ha lehorgonyozzák egy édesvízi kikötőben, ahol nem érheti sós víz. A kagylók hamarosan maguktól fellazulnak az oldalán, és lepotyognak. A hajó, terhétől megszabadulva, újra kifuthat a tengerre. Vajon te is cipelsz magaddal "kagylókat" - hibák, megbánások vagy múltbeli sérelmek formájában? Lehet, hogy arra van szükséged, hogy "édesvízben áztasd magad" egy ideig. Hogy elengedd a terheket, és adj magadnak egy második esélyt.
10. Ha ezen a világon a semmibe fut is a bárkánk, Hasítok új világot az éjből, hogy nőjön egy part a mélyből, És kikötünk együtt a szív látóhatárán. Geszti Péter