Ralph Waldo Emerson

Ragaszkodj magadhoz; sohase légy utánzó! Tulajdon tehetségedet minden percben fölmutathatod, egy egész élet kultúrájának fölhalmozott erejével; ám mások kikölcsönzött tehetségét csak ideig-óráig s csak félig-meddig tarthatod birtokodban.

Nincs kicsinyes ellenvetésem a föld körülhajózása ellen, ha ez mûvészet, tanulmányok, emberbaráti tettek érdekében történik, föltéve, ha az illető ismer hazát, és nem azzal a reménnyel indul külföldre, hogy valamennyi nagyobbat talál ott, mint amit ismer. Aki azonban merő mulatság kedvéért vagy azért utazik, hogy lásson valamit, amit nem hozhat el magával, az önnönmagától utazik, távolodik el, s megvénül már ifjúságában a vén dolgok közepette.

A lélek nem kóbor utazó (...). Lelkünk akkor is utazik, ha testünk kénytelen otthon csücsülni.

Magunk vagyunk a szerencsénk kovácsai, ha örömteljesen ragadjuk meg a dolgokat.

Láss a dolgodhoz, s a baj máris enyhülni kezd.

Hamis lelkiállapot az üres bánkódás. Elégedetlenség az önbizalom hiánya: akaratgyöngeség.

Mintha belőlünk kivágták volna a férfiúi izmokat és szívet: félénk, kishitû vinnyogók lettünk. Félünk az igazságtól; félünk a sorstól; félünk a haláltól és félünk egymástól. Korunk nem szül nagy és tökéletes embereket. (...) A legtöbb ember fizetésképtelen, még a maga szükségleteit sem tudja kielégíteni; nagyravágyása nincs semmiféle arányban gyakorlati erejével, és éjjel-nappal folyton csak kuncsorog és koldul. Háztartásunk kéregető; mûvészeteinket, foglalkozásainkat, háziasságainkat, vallásunkat nem mi választottuk, hanem a társadalom választotta azokat számunkra. Szalonhősök vagyunk. Messze elkerüljük a Sors ádáz tusáját, ahol az erő születik.

A lelkiismeret törvénye örök. Két gyóntatószék van, amelyek egyikében le kell térdelnünk. Közvetlen vagy közvetett, azaz visszatükrözött úton tisztázod magad, hogy kötelességeid körét mint teljesítetted. Elmélkedjél, vajon eleget tettél-e viszonyodnak atyád, anyád, rokonod, szomszédod, városod, kutyád, macskád iránt; vajon ezek valamelyike nem tehet-e szemrehányást neked? De viszont elhanyagolhatom ezt a közvetett tükörmértéket, és föloldozhatom magamat is. Mert megvannak magammal szemben a tulajdon kemény követeléseim, és azok teljes kört alkotnak. (...) De csak az, akiben valami isteni van, bizakodhatik abban, hogy a maga törvényhozója tud lenni. Kell hogy szíve emelkedett, akarata hittel teljes, szeme éles legyen; kell hogy mélységes komolysággal ő legyen a maga tanítása, társasága, törvénye; kell hogy egyszerû elhatározása oly erős legyen számára, mint a vaskényszerûség az mások számára!

Ha igaz vagy, de más igazságot követsz, mint én, csatlakozz társaidhoz; én majd megkeresem a magaméit. Nem önzésből, hanem alázatosan és őszintén. Az a te érdeked és az enyim is és mindenkié, hogy igaz módon éljünk, bármily sokáig éltünk is eleddig hazugság közepette.

Koronkint az egész világ összeesküdni látszik, hogy nagyképû semmiségekkel háborgasson téged. Barát, ügyfél, gyermek, betegség, félelem, szükség, jótékonyság: mind egyszerre kopogtatnak a zárt ajtón, és hívnak: "Jer ki hozzánk!" Azonban maradj csak bent, ne keveredj zûrzavaruk közé. Csak gyenge kíváncsiságom adja meg az embereknek azt a lehetőséget, hogy kínozzanak. Mert senki sem férkőzhet közelembe (...) tulajdon cselekedetem révén.

Amit szeretünk, az a mienk is, de a mohó vágy megrabol minket a szeretettől.

Az ember halogat, vagy emlékezik. Nem él a jelenben, hanem visszafordított szemmel siratja a múltat, vagy nem törődvén az őt körülvevő gazdagsággal, lábujja hegyére áll, hogy a jövőt kémlelje.

Az ember félénk és mentegetőző természetû. Már nem jár-kél emelt fővel. Nem meri kimondani: "Én ezt gondolom" vagy: "Én vagyok" - hanem ehelyett mindjárt valaki mást idéz.

Az igaz ember nem jobbágya időnek, helynek, hanem maga a dolgok középpontja.

Õszinte tetted önmagát magyarázza, s megmagyarázza többi őszinte tettedet is. Ellenben az, hogy másokkal megegyezve cselekszel, semmit sem magyaráz. Cselekedj önállóan, s amit eddig önállóan cselekedtél, igazolni fog most téged.

A Természet nem késik ránk húzni a pártunk rabruháját. Egyszerre csak valamennyiünk arca, alakja egyformává válik, s lassankint megannyian megkapjuk a jó vén szamár arckifejezését.

Könnyû a világban a világ véleménye szerint élni; könnyû a magánosságban a magad véleménye szerint élni. Ám az a nagy ember, aki a tömeg forgataga közepette tökéletes nyugalommal meg tudja őrizni a magánosság függetlenségét.

Lehet, hogy képességeim kevés számúak és silányak, de vagyok, aki vagyok, s nincs szükségem a magam vagy társaim biztosítása céljából mások bizonyítványára.

A felnőtt embert börtönbe zárja a tudatossága. Mihelyest csak egyszer is hatásosan beszélt vagy cselekedett, már fogoly, akit százak és százak rokonszenve vagy gyûlölete őriz, s akiknek érzelmeit neki ezentúl mindig fontolóra kell vennie.

Vegyük fel a természet tempóját: a titka a türelem.