Ray Kroc

Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne szeresd azt, amit csinálsz.

A nagy sikerek két legfontosabb kulcsa: először a megfelelő helyen lenni a megfelelő időben, és másodszor, kezdeni is valamit vele.

Az ember maga felelős a boldogulásáért és a problémáiért.

Ahogy a baseballcsapatban a dobó másként áll hozzá a játékhoz, attól függően, hogy ki az ütő, a jó értékesítő érvelése is idomul a különböző vevői igényekhez.

Elsősorban saját magatokat kell eladnotok, s ha ez sikerül, könnyû dolgotok lesz a termékkel.

Nem hullik az öletekbe a dolog, az biztos (...). Ez persze nem azt jelenti, hogy fejjel kellene rohanni a falnak. Kockázat nélkül viszont nincs siker, és bizony arra is fel kell készülni, hogy befuccsoltok. Viszont az észszerû kockázatvállalás része a dolognak, ez teszi érdekessé az egészet.

A jó vezető lehet elnéző a hibákkal szemben, de nem tolerálhatja a becstelenséget.

Nincs szebb annál, amikor látod fejlődni, amit létrehoztál. Megvannak ugyan a veszélyei, hiszen egy kisebb tévedés is katasztrofális lehet, de szerintem az a jó vezető, aki ritkán hibázik.

Ha már alkalmazok valakit egy feladatra, hagynom kell, hadd csinálja, nemde? Végtére is, ha nem bízom a rátermettségében, valószínûleg fel sem kellett volna vennem.

Egy amúgy bölcs döntés is tûnhet önkényesnek a döntéshozó környezete számára.

A jól mûködtetett étterem olyan, mint egy nyerő baseballcsapat: támaszkodik a csapattagok tehetségére, és minden másodpercnyi lehetőséget kihasznál, hogy előnyhöz jusson.

Nem hiszek a "nagy megoldások" eszméjében. Sokkal inkább abban, hogy az egyes alkotóelemek teszik ki az egészet. Én is a kis részletek kidolgozásától haladok az egész felé, és nem lépek addig felfelé, amíg az apró alkotórészeket nem tökéletesítettem. Számomra ez tûnik hatékonyabbnak.

Még ha nagyon leegyszerûsítően hangzik is, az ördög bizony a részletekben lakozik! A mûködésed minden alapelemében a tökéletesre kell törekedned, ha azt akarod, hogy szaladjon a szekér.

Ha észnél van az ember, egy-egy mostoha helyzetből is megerősödve lehet kikerülni.

Iparágunkban általában kétféleképpen gondolkodnak a reklámról és a public relationsről: az egyik a zsugori megközelítés, amely minden egyes reklámra és promócióra fordított centet szigorúan kiadásként könyvel el. Én viszont a marketingszemléletet tettem magamévá: mindig kész vagyok költeni ezen a területen, mert a befektetés kamatostul megtérül. Persze a megtérülésnek számos módja lehet, csakhogy ezt egy fösvény vállalkozó szûk látókörével nehéz megérteni, hiszen az ilyen típus számára a megtérülést csak a csilingelő kasszagép jelenti. Holott a megtérülés egyik legszebb formája a vásárlónk elégedett mosolya. Ez a mosoly nagyon sokat ér: az elégedett vevő vissza fog térni hozzánk, és valószínûleg nem is egyedül.

Azt szokták mondani, hogy mindennek megvan az ára. Én ezt baromságnak tartom. Van, amit nem kapsz meg pénzért, sőt, még kemény munkával sem. Az egyik a boldogság.

Ha valaki dolgozik, annak legyen döntési jogköre is. Így valóban előfordulhatnak téves döntések, de csak így bátoríthatjuk a kollégáinkat fejlődésre és előmenetelre. Ha állandóan a nyakukon ülünk, nem tudnak kibontakozni, és a legjobbak előbb-utóbb itthagynak minket.

Minden nagyvállalati vezető átéli azt a keserû tapasztalatot, hogy sok barátot veszít az úton fölfelé. A csúcs magányos hely.

Az üzlet (...) kicsit más, mint amikor egy festményen dolgozunk. Nincs olyan, hogy utolsó ecsetvonás, amely után a kép felkerül a falra, hogy aztán gyönyörködhessünk benne.

Ha kicsiben gondolkodsz, az is maradsz.