Rédey Tivadar

Egy perc enyém, mit olykor szívszorongva lesünk, de jő és némán elszalad, egy perc: amíg a szárnyas gondolat nagy messzi útra szárnyait kibontja.

Remeg a lelkem, mint a virágos fa, Ha szélzilálta kelyhe szétpereg; Ha szerteszállong színevesztett szirma S nászkoszorúját elhullatja lassan, - Nem volt jogom, hogy az én félhalk, tiszta, Szép, szivárványos hangulataimba A te lelked is bele csalogassam...

Kisért a tegnap, hiteget a holnap - S én állok közbül, örök félúton.

Elrongyolt, elhibázott élet - Bûn, melyre nincsen irgalom.