Richard David Precht

A filozófia nagyszerûsége abban rejlik, hogy soha véget nem érő, és hogy csodálatosan sok tudományágat fog át.

Az elégedett és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas.

Az ember olyan túlzott öntudattal bíró értelmes lény, akinek elméje nem a nagy igazságokra, hanem az élet jelentéktelen dolgaira koncentrál.

Világunk, ahogy a kutyák, macskák, madarak, bogarak által érzékelt világ, soha nem "önmagában" való. "Vízzel teli hatalmas tartály a világ" - mondja a hal a fiának az akváriumban.

Van, hogy a tudás ösvényén való haladás önmagában és önmagától is kellemes, különösen, ha egy izgalmas labirintusokkal teli út végén önmagunkra találunk.

Többet tudunk arról, hogy mit nem tudunk, mint amit tudunk. Minél többet tudunk meg az agyról, annál bonyolultabbnak tûnik.

Agyunk csak azért olyan, amilyen, mert az evolúciós versenyben nyilvánvalóan fennmaradt. Feladata az esőerdőben és a szavannán nem az volt, hogy a világról teljesen objektív képet alkossunk, ezért nem csoda, ha nem optimális erre a feladatra.

Az érzelmek egyes esetekben jól elvannak úgy, hogy az értelmet nem nagyon vonják be, de érzelem nélkül az értelem megreked, mert az érzelmek átitatják. Érzelmi késztetés nélkül a gondolati folyamatok nem indulnak meg.

Jobb, ha az ember élete bizonyos pontjain magánkívül van az örömtől, tombol a dühtől, vagy a féltékenység emészti, mint ha egyáltalán nem ismeri meg létünk ezen felkavaró elixírjeit.

Gondolatainkat, legyenek akár vidámak, felzaklatók, lesújtók, megdöbbentőek, romantikusak vagy szomorúak, mindig érzelmeink színezik.

Az érzelmek valóban tanulhatók: ami először megrendít minket, az tizedszerre már nem.

Ha mindent a logika törvényei szerint ítélünk meg, az a világról való abszurd következtetésekre vezethet.

Akármi is volt a kezdet kezdetén, az önmaga mozdulatlan volt, különben az nem a kezdet lett volna, hanem azt a mozgást is valamiféle létesítő ok váltotta volna ki.

A "szeretlek!" kijelentés sokkal több, mint érzések kifejezése, mint amilyen a "fáj a fogam" állítás. A szerelem kinyilvánítása egy egész rendszernyi ígéretet és elvárást hordoz.

A szerelem egy "egészen normális valószerûtlenség", amelyben az ember saját boldogságát más boldogságában találja meg.

A szerelem egyedi és megkülönböztető tulajdonsága, hogy a szerelmes csak a szeretett személynek a mosolyát látja, kiálló fogát nem.

Agyunk fél az unalomtól, és úgy tûnik, önmagában ezért is szeret szeretni.

Nincs bocsánat a céltalanul álmodozóknak, mert ők csak maguk elől és felelősségük elől menekülnek.

Vajon igaz-e az, amit gyakran állítanak, hogy a szerelmi kapcsolatok rövidülésének oka a fogyasztói társadalom, ahol a szerelem a gyors izgalmak piaca, ahol holmikat vásárolunk, majd kidobjuk őket? Vagy talán éppen fordítva van: mivel a szerelem nem garantál állandóságot, a fogyasztás megbízhatósága felé fordulok.

Az a növekedés, amelyre a fejlett ipari országok törekednek, nem eredményezi azt, hogy az emberek boldogabbak. Éppen ellenkezőleg: az emberek feláldozzák boldogságukat a növekedés keresése érdekében. Bár ma az embereknek több ennivalójuk van, nagyobb autóik vannak, és a Maldív-szigetekre járhatnak nyaralni, lelkiállapotuk nem javul vásárlóerejükkel együtt, bármennyire is hiszünk ebben az illúzióban.