Romain Rolland

A mûvész igazi hivatása: eljuttatni a fényt az emberi szív mélyébe.

Egyedül állni a hitetlenségünkkel, amikor körülöttünk mindenki hisz: olyan ez, mintha hiányoznék egy szervünk, mely talán fölösleges, de a többinek mind megvan; s az ember pirulva rejti szégyenét.

Szívünket a szerelemnek, szánkat a szerelmesünknek adni: annyi, mint szemünket odaadni a fénynek; nem adunk ezzel, hanem kapunk.

A léleknek csápjai vannak; azt is észlelik, amit a tudatnak még nem sikerült kitapogatnia.

Az emberek ezt tartják a legtöbbre: a hiúságukat. Az minden másnál erősebb. Ha egyszer megsértették őket, már nemcsak arról az egy sérelemről van szó, hanem magáról a Sértésről: mindig más a hibás, és mindig nekik van igazuk. És noha nem gonoszok (...), inkább végignézik ölbe tett kézzel a másik ember lassú pusztulását a közelükben, mintsem beismernék, hogy esetleg ők tévedtek.

Sokszor mondták már, hogy önző vagyok; én meg néha azt kérdezem magamtól: "Mire van hát joga az embernek?"... Mikor annyi nyomorúságot, annyi szenvedést lát maga körül, nem mer követelődzni... És mégis, az én szívem követelődzik, és kiabál: "De igen! Jogom van rá, jogom van egy kis boldogságra, egy icipici boldogságra!"...

Csak egy hősiesség van a világon: ha olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük.

A szívem vak. Az én dolgom, hogy vezessem.

Ha Krisztus ma visszatérne, nem azért a szaváért feszítenék keresztre, hogy "Isten fia vagyok", hanem ha ezt mondaná: "Ember vagyok, mint ti".

Az ember sem tanul semmit tévedés nélkül. Életem során sohasem féltem attól, hogy tévedek.

Amikor az önző boldogság az élet egyetlen célja, az élet hamarosan céltalanná válik.

Nincs kétféle szerelem... vagy tulajdonképpen igen, mégiscsak kétféle van: azoknak a szerelme, akik egész mindenségükkel szeretnek és azoké, akik csak a szerelemnek a fölöslegük egy részét adják oda. Isten ments meg engem a szívnek ettől a zsugoriságától.

Nem arra törekszem, hogy igazam legyen, hanem arra, hogy igazat mondjak.