Sokszor mondták már, hogy önző vagyok; én meg néha azt kérdezem magamtól: "Mire van hát joga az embernek?"... Mikor annyi nyomorúságot, annyi szenvedést lát maga körül, nem mer követelődzni... És mégis, az én szívem követelődzik, és kiabál: "De igen! Jogom van rá, jogom van egy kis boldogságra, egy icipici boldogságra!"...

Kapcsolódó idézetek

1. Félti és óvja az érzéseit, akár az életét, sosem fogja rossznak vallani azt, ami neki jó és kellemes. Ha pedig így tesz, nem látja meg benne a valódi rosszat, ezért meg sem szabadulhat tőle... Egyre mélyebbre zárja majd, és átlép a cselekedetek útjára, melyet az érzés követel... Hogyan mondjam el neki, hogy az őrjöngő én örömök után loholó vágyai fokozzák, felszítják a szenvedély lángját? És azt, hogy a gondolkodó én felszabadítja a szeretetet. Hogyan mondjam el neki, hogy mindenkinek joga van a boldogsághoz? Lev Tolsztoj
2. Mi, emberek (...), gyakran siránkozunk, hogy oly kevés a jó napunk, és annyi a rossz, márpedig szerintem többnyire nincs igazunk. Ha mindig nyílt szívvel tudnók élvezni a jót, amit az Isten nap nap után ad, akkor volna erőnk elviselni a bajt is, ha rákerül a sor. Johann Wolfgang von Goethe
3. Akik maradnak, azok panaszkodhatnak, azokat vigasztalják - de akik elmennek, azokkal mi van? (...) Azokról beszélek, akiknek van bátorságuk, hogy egy reggel a tükörbe nézve jól hallhatóan föltegyék maguknak a kérdést: "Van-e jogom tévedni?" Csak ennyit, semmi többet... Bátorságuk, hogy szembenézzenek az életükkel, hogy belássák, semmi sincs a helyén, semmi sincs rendben. Akiknek van merszük mindent fölborítani, mindent felforgatni. (...) Van merszük felvállalni a konfliktust. Legalább egyszer az életben. Felvállalni valamit. Magukat. Egyedül magukra számítva. Egyszer, végre. "Jogom van tévedni" - mondják ki, aprócska mondat ugyan, de ki mondaná ki helyetted? Ki mondaná ki, ha nem te? Anna Gavalda
4. Aki csak kevéssé szenved, legyen büszke és bátor, amennyire kedve tartja, álljon ellene a sértéseknek, dacoljon, vagy fizessen rosszal a rosszért... én nem tehetem. Én érzek... Jane Austen
5. Az emberek különbözőképpen viselkednek, amikor dühösek. Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja. Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk. (...) Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki a világon nem tud változtatni, csak én magam!
6. Az ember önző, s az a kiindulási alapja, hogy bármi, amit tesz, gondol és mond, az jó. Szerintem ezt mindenki így érzi, csak talán nem vallja be. Lang Györgyi
7. Van a féltés... Nem az öncélú, nem az, ami nem féltés, hanem féltékenység, amely birtokolni akar, kisajátítani. Hanem az, amelyik önmagadért félt. Amikor minden porcikám, minden lélegzetvételem, szívdobbanásom arra vágyik, hogy adhasson neked. A féltés, amelynek egyetlen célja, hogy élj, hogy szabad légy, és boldog. A féltés, amely akkor boldog, ha téged is annak lát, annak tud. És ezért mindenre képes, mindenre hajlandó. A féltés, amely azért szenved, mert te szenvedsz. A féltés, amely akkor is ad, ha távol vagy, ha nem lehet melletted, ha csak töredékét adhatja önmagának. A féltés, amely gyengéden óvni akar téged. A féltés, amely türelmes, amely vár, vár, vár... Igen, van ilyen féltés. Csitáry-Hock Tamás
8. Énnekem nincs szükségem senkire, megélek a magam emberségéből, ha az önérzet, vagy a körülmények erre kényszerítenek. Nem kell eladnom a lelkemet, hogy boldogságot vásároljak az árán. Van egy velem született kincsem, amely akkor is tartaná bennem a lelket, ha minden külső örömről le kellene mondanom, illetve, ha ezeket az örömöket csak olyan áron szerezhetném meg, amelyet nem vagyok hajlandó megfizetni. Charlotte Bronte
9. Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen. Johann Wolfgang von Goethe
10. Az élet önmagának a jutalma, illetőleg önmagának a büntetése. Vannak boldogtalan panaszosok. Amivel az egyik élni tud, attól a másik szenved. Jogunkban áll nem panaszkodni. Konrád György