Russ Harris

Minden fájdalmas érzés valami fontosat mond neked. Azt üzeni, hogy törődsz valamivel; hogy van szíved. Hogy van valami, ami tényleg számít.

Amikor szakadék tátong a vágyott és a kapott valóság között, fájdalmas érzések keletkeznek. És minél nagyobb ez a valóságrés, annál nagyobb a fájdalom, ami felbukkan. Mindazok a fájdalmas érzések, amiket érzel, nem a gyengeség, "mentális zavar" vagy annak a jele, hogy valami baj van veled. Annak a jele, hogy normális, élő, gondoskodó ember vagy.

Nem tudjuk megváltoztatni a múltban történteket, de nem kell hagynunk, hogy az határozza meg, kik vagyunk. A múltbeli történelmünk befolyásolta, ahogyan gondolkodunk, érzünk és cselekszünk - de függetlenül attól, hogy mi történt, és milyen hatással volt ránk, bármikor megtanulhatunk új módokat arra, hogyan legyünk a világban, és hogyan hozzuk ki a legtöbbet az életből itt és most.

Az értékeink olyanok, mint a földgömbön a kontinensek. Bármilyen gyorsan forgatjuk is a földgömböt, soha nem láthatjuk egyszerre az összes kontinenst; egyesek mindig hátulra kerülnek, mások pedig előre. Ugyanígy a nap folyamán az értékeink helyzete is változik: ahogy szerepet cserélünk és különböző helyzetekbe kerülünk, egyes értékek előtérbe kerülnek, míg mások háttérbe szorulnak.

Minden olyan cél, amely arról szól, hogy ne tegyünk meg valamit, egy halott ember célja; a holttestek valóban zseniálisak abban, hogy ne tegyenek meg dolgokat. Tehát ahhoz, hogy "élő ember céljává" alakítsd át (azaz olyanná, amit egy eleven ember jobban tud csinálni, mint egy halott), meg kell kérdezned magadtól: "Ha nem végzem el ezt a tevékenységet, mit fogok helyette csinálni?" Például: "Ahelyett, hogy rágyújtanék egy cigarettára, lehorgonyzom, szörfözöm a dohányzás iránti késztetésemen, és nyújtózkodom vagy sétálok egyet, vagy tudatosan megiszom egy pohár vizet."

Amikor elhagyod a komfortzónádat, mi jelenik meg? Igen, így van: a kényelmetlenség. Számíts arra, hogy a fejedben lévő ok-okozati gépezet mindenféle okot fel fog sorakoztatni arra, hogy miért ne tedd ezt.

Nincs tökéletes megoldás. Tehát bármilyen döntést is hozol, valószínûleg szorongani fogsz miatta, és az elméd valószínûleg azt fogja mondani, hogy "ez a rossz döntés", majd rámutat az összes okra, amiért nem kellene ezt tenned. Ha addig a napig vársz, amíg nem lesz szorongásérzeted és nem lesznek gondolataid arról, hogy rossz döntést hoztál, akkor valószínûleg örökké várakozhatsz.

Nem számít, milyen jól tanulsz meg járni, előbb-utóbb biztosan megbotlasz. Néha időben megkapaszkodsz, máskor pedig elesel. Néha még meg is sérülhetsz. Tény, hogy attól a naptól kezdve, hogy megtetted az első lépést, sok százszor elestél - és mégsem adtad fel soha, egyetlen pillanatban sem a járást! Mindig összeszedted magad, tanultál a kellemetlen élményből és mentél tovább.

Ilyen az elkötelezettség természete: soha nem tudhatod előre, hogy el fogod-e érni a céljaidat; csak annyit tehetsz, hogy folyamatosan haladsz előre az értelmes irányba.

A jövő nincs a kezedben. Ami a kezedben van, az a képesség, hogy lépésről lépésre folytasd az utat, tanulva és fejlődve, ahogy haladsz - és visszatérve a helyes útra, amikor csak letévedsz róla.