Ugrás a tartalomra
Az értékeink olyanok, mint a földgömbön a kontinensek. Bármilyen gyorsan forgatjuk is a földgömböt, soha nem láthatjuk egyszerre az összes kontinenst; egyesek mindig hátulra kerülnek, mások pedig előre. Ugyanígy a nap folyamán az értékeink helyzete is változik: ahogy szerepet cserélünk és különböző helyzetekbe kerülünk, egyes értékek előtérbe kerülnek, míg mások háttérbe szorulnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életünkben a dolgoknak megvan a maguk ideje. A maguk helye. A folyamatoknak van elejük, közepük és végük. Magasságuk és mélységük. Az életnek van ritmusa, ciklikussága, súlya és könnyedsége, hossza és rövidsége. Ha ezt szem elől tévesztjük, úgy kiesünk a realitásból, hogy sosem tudunk igazán jól lenni.
Pál Ferenc
-
A világegyetemben van egy jól meghatározható rendszer, ami tetten érhető a csillagok mozgásában és a Föld forgásában is. De az emberi élet majdnem mindig a káosz szerint szerveződik. Felveszünk egy alapállást, kinyilvánítjuk a jogainkat és az érzelmeinket, miközben félreértjük mások és a magunk indokait.
-
Az életünk folyton változó pillanatok sorozata, amelyek olyanok, mint a gondolataink: hol pozitívak, hol negatívak. S bár az emberi természet része, hogy szeretünk elidőzni ezeknél, mint oly sok ösztönös késztetés, ez is értelmetlen. Nem érdemes hagyni, hogy egyetlen gondolat is megszállva tartsa az elménket, mert a gondolatok jönnek-mennek, akár a vendégek vagy az érdekbarátok. Alig érkeznek meg, máris elhagyhatnak, és akármilyen hosszú időbe telik megjönniük, végül úgyis elillannak. A pillanataink értékesek, akár hosszúra nyúlnak, akár elmúlnak egy szemvillanás alatt, hisz oly sok mindent tehetnek: megváltoztathatják a gondolkodásunkat, megmenthetik az életünket - és még az igaz szerelemmel is megajándékozhatnak.
Cecelia Ahern
-
Az élet rövid. Mindig veszítünk, ha lényeges dolgokat halasztunk el. A hátramaradó évek vagy órák olyanok nekünk, mint egy értékes anyag, amely könnyedén porlad, és észrevétlenül szét tud morzsolódni. Felbecsülhetetlen értéke ellenére az idő nem tudja megvédeni magát: olyan, mint egy gyerek, akit bármilyen járókelő el tud csalogatni.
Matthieu Ricard
-
Folyamatosan fejlesztenünk kell magunkat. Majdnem minden percben, mert a világ egy pillanat alatt változik és nincs idő hátrafelé tekintgetni. Néha a változást ránk erőltetik. Néha véletlenül történik. De a legtöbbet mi okozzuk. Nekünk állandóan új ötletekkel kell előjönnünk, hogy helyrehozzuk magunkat. Ezért változunk. Alkalmazkodunk, újrateremtjük saját magunkat. Csak biztosaknak kell lennünk benne, mert ez a javulás első lépése.
-
Az értékeinket okosan kell elosztani a világban. Akárhová kell mennünk, mindenhol legyen mibe kapaszkodnunk.
-
Vannak a Föld forgásában ritka pillanatok (...), amikor megesik, hogy valamennyi dolog és lény, még a legtávolabbi csillagok is soha nem ismétlődő módon együttmûködnek, úgyhogy olyasmi történhetik, ami se előtte, se utána soha nem. Sajnos az emberek általában nem értik, hogyan éljenek vele, így aztán a csillagórák észrevétlenül múlnak el. De ha akad valaki, aki érti, fölismeri őket, nagy dolgok esnek a világon.
Michael Ende
-
Azt mondják, az idő pénz, de valójában sokkal értékesebb, mint a pénz, hiszen míg azt félre tudod tenni, és újat is tudsz keresni, addig az idővel ezt nem lehet megtenni. A percek mindenki számára ugyanúgy peregnek, nem lehet őket befagyasztani vagy visszaszerezni.
Luca Mazzucchelli
-
Mindig megtaláljuk, amit elvesztettünk, emlékezünk arra, amit elfelejtettünk, és visszatérünk oda, ahonnan elmentünk, vagy éppen fordítva, örök körforgásban. Az egész élet új esélyek sora, és amíg élünk, az utolsó pillanatig, mindig lesz újabb esély.
Jeanette Winterson
-
Az ember nem tudhatja, hogy valójában mi a fontos, és mi nem. Meg kell tanulja, hogy bízzon a saját értékrendjében. Az értékek mindig viszonylagosak.
Agatha Christie