Saul Alinsky

Ha nulláról indulsz, és 100 százalékot akarsz, köss kompromisszumot a 30 százaléknál. Ez azt jelenti, 30 százalékkal előbbre tartasz.

A történelem - morális vélemények halmaza, amelyet a politika bázisán alakítanak ki.

Az olyan fogalom, mint "sikeres áruló" ismeretlen, mivel ha valaki sikeres lesz, "alapító atyának" fogják nevezni.

Az ellenfelünk minden eszközt erkölcstelennek fog minősíteni, amely hatékonynak bizonyul ellene.

Az ember azt csinálja, amit tud, azzal, amije van, ott és akkor, ahol és amikor lehet - és mindezt morális lepelbe burkolja.

Ha egyetlen szóval kellene meghatároznom a szabad és nyitott társadalmat, akkor ez a szó a "kompromisszum" lenne.

A középosztály médiákban hirdetett erkölcshigiéniája (...) a konfliktust, a vitát negatív, nemkívánatos jelenségként bélyegzi meg. Mindez annak a reklámkultúrának a része, amely azt hirdeti, hogy az emberekkel minden körülmények között súrlódásmentes, zajtalan együttmûködésre kell törekedni. Ha figyeljük a televíziós hirdetéseket, az a kép alakul ki bennünk, hogy az amerikai társadalom legnagyobb problémája, hogy semmiféle szag ne hagyja el a szánkat és a hónunk alját. A kölcsönös megértés, a konszenzus az uralkodó hangnem: "nem szabad embertársainkat megsérteni". Ezért aztán azt tapasztaljuk, hogy a tömegtájékoztatás intézményeiből kisöprik azokat, akik elmondják a véleményüket vagy ellentmondanak.

A konfliktus a szabad és a nyílt társadalom nélkülözhetetlen sajátja, annak lényegi magja. Ha a demokratikus életformát zenei hangzatokkal kellene érzékeltetni, a fő téma a disszonancia harmóniája lenne.

A kíváncsiság és a tekintélyelv elutasítása kéz a kézben járnak. A tekintélytisztelet kizárja a kíváncsiságot.

Ahhoz, hogy az emberek ingadozás nélkül készek legyenek belevágni valamibe, szükségük van arra a meggyőződésre, hogy az angyalok százszázalékosan az ő oldalukon állnak - az ellenfél pedig százszázalékosan az ördög szövetségese. (...) Csak ilyen végletes polarizáció mellett lehet szó határozott akciókról.

Az élet szomorú ténye, hogy a hatalom és a félelem az, ami a bizalom és a hûség forrása, nem pedig a szeretet.

Az emberek képtelenek egy számukra merőben új elképzelést azonnal megérteni. A változástól való rettegés egyike a mélyen bennünk élő félelmeknek, ezért egy új elképzelést a régi nézetek közegébe kell ágyazni. Ez azzal jár, hogy az új nézeteket fel kell hígítani a múlt maradványaival. Semmiképpen sem örömteli feladat, de elengedhetetlen része az új nézetek elterjesztésének.

Aki meg akarja érteni a másik magatartását, azt csak a logika, az észszerû döntések, a szándékos és tervezett cselekvés kategóriáiban képes elképzelni. Ezért aztán, amikor a tetteink miértjét akarjuk megvilágítani, arra kényszerülünk, hogy egy logikus, racionális, strukturált okot fabrikáljunk, vagyis azt tegyük, amit a pszichológiában racionalizálásnak neveznek. A valóság azonban nem így mûködik.

A kommunikáció kétirányú folyamat. Ha úgy próbáljuk megértetni magunkat másokkal, hogy közben nem érdekel, mit akarnak mondani ők, jobb, ha elfelejtjük az egészet.

A fenyegetés legtöbbször ijesztőbb, mint annak beváltása.

Egy idő után minden egyhangúvá, érzelmi taposómalommá válik, és ami még rosszabb, unalmas lesz.

Azok az emberek, akik megszerzik és használják a hatalmat, ritkán rendelkeznek tiszta indítékkal, hacsak nem azért nem, mert élvezik a politika durvaságát és kuszaságát. Ez fondorlatossá és cinikussá torzíthatja őket, olyan hírnévre téve szert, amely legyezgeti a hiúságukat. A tökéletlenség ismeretével szemben inkább a tökéletesség igényét kellene preferálni.

Ha az emberek úgy gondolják, nem képesek megoldani a problémáikat, akkor nem is fognak azon gondolkodni, hogyan oldják meg őket.

Az ember képtelen észrevenni másokban a jót, ha semmi jót sem lát magában.