Ugrás a tartalomra
A középosztály médiákban hirdetett erkölcshigiéniája (...) a konfliktust, a vitát negatív, nemkívánatos jelenségként bélyegzi meg. Mindez annak a reklámkultúrának a része, amely azt hirdeti, hogy az emberekkel minden körülmények között súrlódásmentes, zajtalan együttmûködésre kell törekedni. Ha figyeljük a televíziós hirdetéseket, az a kép alakul ki bennünk, hogy az amerikai társadalom legnagyobb problémája, hogy semmiféle szag ne hagyja el a szánkat és a hónunk alját. A kölcsönös megértés, a konszenzus az uralkodó hangnem: "nem szabad embertársainkat megsérteni". Ezért aztán azt tapasztaljuk, hogy a tömegtájékoztatás intézményeiből kisöprik azokat, akik elmondják a véleményüket vagy ellentmondanak.
Kapcsolódó idézetek
-
A közöny globalizációjának lehetünk tanúi. Terjed a konfliktusok kultúrája, ami arra buzdít, hogy csak magunkra gondoljunk, hogy szappanbuborékban éljünk, ami, bármily bájos is, elrugaszkodik a valóság talajától. Hozzászoktunk mások szenvedéséhez. "Ez engem nem érint. (...) Semmi közöm hozzá. Majd megoldják. Nem az én dolgom." De ha senki sem hibás, akkor mindenki hibás.
-
Le kell szoktatni az embereket arról, hogy ha valami kimegy a divatból, kidobálják. Kísérletet sem tesznek arra, hogy megjavítsák. Vissza kell szorítani a reklám kultuszát, amely esztelen vásárlásra készteti a társadalmakat.
Csányi Vilmos
-
A reklám tolakodó, zajos, nyers, indiszkrét, mivel a nagyközönség nem reagál a méltóságteljes célzásokra. A nagyközönség rossz ízlése az, ami arra készteti a hirdetőket, hogy rossz ízlésû kampányokat futtassanak.
Ludwig von Mises
-
A felesleges, sőt káros holmik termelése manapság már olyan aggasztó méreteket öltött, hogy csaknem vele azonos léptékû reklámiparra van szükség ahhoz, hogy az embereket rábeszéljék, vegyék, egyék és használják (el) mindezt a - valójában semmire való - sok szart. A reklámoknak ez a fajtája helyenként ugyanolyan mérgező szemét a szellem számára, mint ami a földnek a dioxin, a plutónium, és más ezekhez hasonló - vagyis az emberi kultúra anyagcseréjének legundorítóbb - ürüléke. A média feladata pedig éppen abban áll, hogy mindezt a szemetet - jó pénzért! - két kézzel szórja.
Werner Pieper
-
Nézzük csak meg a keresztény hét főbûnt: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag és a jóra való restség. Nem erre épül az egész fogyasztói társadalom? De! Mert pont ezek felkorbácsolásával hajtja bele az emberi tudatot ezeknek a bûnöknek a szolgálatába. A reklámok ezekre irányulnak. Vedd meg, mert majd irigyelni fognak, mert majd felnéznek rád, és majd vonzó leszel, meg kapsz ilyenolyan ínyencségeket, és közben olyan kényelembe helyezünk, hogy egész nap csak lustálkodhatsz! Ezek a "mostani nagy életeszmények"! Mindenki ilyesmire vágyik... ez a baj!
Laár András
-
Azoktól a dolgoktól félünk leginkább, melyekre legjobban szükségünk van, mint a kaland, az intimitás és a valódi kommunikáció. Elfordítjuk a tekintetünket, és megmaradunk a számunkra kényelmes témáknál. Erénynek tartjuk, ha valaki tiszteli a privát szférát és diszkrét, nehogy valaki meglássa a szennyesünket, még csak kimosva sem (az alsónemût nemkívánatos látványnak tartjuk, és Amerika-szerte tilos fehérnemût a szabadban szárítani)! Az élet magánügy lett. Kényelmetlen számunkra az intimitás és a kapcsolódás, melyek ma legfontosabb kielégítetlen szükségleteink között vannak. Mély emberi szükséglet, hogy igazán lássanak, halljanak és ismerjenek minket. Ez iránt való éhségünk annyira mindenütt jelenvaló, annyira az élettapasztalatunk részévé vált, hogy most már azt sem tudjuk, hogy mi az, ami hiányzik. Sokkal több intimitásra van szükségünk, mint amennyit általában normálisnak vélünk. Mindig ez után sóvárgunk, miközben vigaszt keresünk a hozzánk legközelebbi pótlékokban: a televízióban, a vásárlásban, a pornóban, a feltûnést keltő fogyasztásban - bármiben, ami enyhíti fájdalmunkat, amitől kapcsolódást érzünk, vagy amin keresztül olyan képet sugározunk, ami által talán meglátnak és megismernek bennünket, vagy legalábbis mi látjuk és ismerjük magunkat.
Charles Eisenstein
-
A nagyvállalatok csúfítják csak igazán a lakókörnyezetünket. Óriási reklámszlogeneket húznak fel épületekre, buszokra, és lúzereknek titulálnak, ha nem vesszük meg a termékeiket. Elvárják, hogy saját üzenetüket beleüvölthessék az arcunkba minden lehetséges felületről, de a válaszadás, az tilos. Õk kezdték a háborút, és a fal lesz az a fegyvernem, amellyel visszavághatunk.
-
A reklám nem termékeket ad el, hanem életmódot, társadalmi rendszert. Homogenizál.
Oliviero Toscani
-
A kapitalizmus nem csak egyenlőtlenségeket teremt, hanem kulturális kényszereket is arra vonatkozóan, hogy milyen tartalmakat lehet elkészíteni és milyeneket nem. (...) A kapitalizmus nem csak az, hogy a kamerát vagy az autót hogyan gyártják, hanem az is, hogy a mûsorokat hogyan gyártják és egyáltalán milyen mûsor jut el odáig, hogy emberek láthatják. Egy kereskedelmi tévé egy nagyon súlyosan ideologikusan mûködő kulturális intézmény, ami indoktrinál embereket bizonyos viselkedésmintákra, bizonyos kulturális felfogásokra stb. Ha ezt legalább tudatosítjuk magunkban, akkor valamilyen módon közösen fölfedezhetjük a manipuláltságunkat.
-
A reklámipar nem termékeket vagy ötleteket árusít, hanem a boldogság lenyûgöző, de hamis illúzióját. Ez a henye és habzsoló lét olyan, amilyennek a gazdag fogyasztók örömteli életét képzeljük. El kell bolondítani a nagyközönséget egy olyan életmód mintájával, amelyet csak úgy lehet fenntartani, ha a lehető legsûrûbben felújítjuk a ruhatárunkat, a bútorainkat, a tévénket, a kocsinkat, a háztartási gépeinket, a gyerekjátékokat, minden használati tárgyunkat, még akkor is, ha ez teljesen fölösleges.
Oliviero Toscani