Schlauch Lőrinc

A véghetetlen gondolata létezik, de emberi elme azt fel nem foghatja; és mégsem szabadulhat az ember tőle, súlyát érzi mindenkor és mennél jobban belemélyed, annál nagyobb zavarba jön.

A tudományt nem lehet ma már az élettől elszakítani. Annak körében fogamzik meg az eszme, de nem marad ott elzárva, kilép az életbe; a szellemek azt megragadják, elsajátítják és átültetik a gyakorlatba. Ha pedig az élet ezt egyszer megragadta, akkor nehéz határt szabni a hatásnak, melyet az, akár alkotólag, akár rombolólag gyakorol.

Bár az ember a többi állatoktól különbözik idegrendszerének tökéletessége, az agynak nagysága és minősége, szerveinek fejlettsége, valamint beszéde, hajlamai, érzelmei, erkölcsi öntudata és tudománya által (...), mégis, ő is minden élő szervezet törvényeinek alá van vetve, ezek pedig anyagiak lévén, ő ezek hatása és hatalma alól magát a fejlődésnek legmagasabb fokán sem vonhatja ki.

Jaj a nemzetnek, mely múltját felejthetné, mely önkezével rombolná le azokat az emlékeket, melyekbe egykori dicsősége ércbetûkkel van bevésve!

A társadalmi átalakulások, vallás-erkölcsi alap nélkül, még mindig a hatalom kérdésévé fajultak. A hatalom pedig csak addig terjed, a meddig a szuronyok ereje.

Csak az igazság gyümölcsöző; a tévedés mindig meddő.

A szív sokkal nagyobb, mint a világ. A szívben mindig több vágy lesz, hogysem azokat a társadalmi morál kielégíthetné vagy rendezhetné; a szívnek mindig több szenvedése lesz, hogysem azokat a társadalom gyógyíthatná.

A magas méltóság maga még nem záloga az állhatatosság erényének.