Sebastian Fitzek

A legszörnyûbb igazságot is könnyebb elviselni, mint a legkönyörületesebb hazugságot.

Ha nincs más lehetőség, az elme megtanulja kizárni a fájdalmat.

Csak egy papírvékony különbség van a tömegek és az őket vezető néhány ember között. Az egyik csak remél, a másik döntést is hoz. Mindent egy lapra tesznek fel. És készen állnak mindent elveszíteni, ha úgy hozza a sors.

Nincs értelmetlenebb módja az életünk elpazarlásának, mint az, hogy válaszokat keresünk, melyek azután nem visznek bennünket előbbre...

Mindig mást hibáztatunk. Vagy a körülményeket tesszük felelőssé életünk nagy traumájáért. De valójában csak egyetlen ember létezik, aki tönkre tud tenni bennünket. Csak egyetlen embernek áll hatalmában, hogy teljesen elpusztítson minket, ha hagyjuk. Nekünk magunknak.

Semmi sem kevésbé személytelen, mint a nyilvánosság.

Maga a halál megtapasztalása a legkönnyebb. A nehezén korábban kell túljutni, amikor az ember még reménykedik. Ha azonban szilárdan elhatározzuk, hogy meghalunk, a többi már könnyen megy.

A csend nagyobb fájdalmat okozhat, mint a legnagyobb lárma.

A felismerés nem más, mint egy olyan kirakójáték, melynél nem tudjuk előre, hány darabból áll majd. És csak akkor nyerjük meg a játékot, ha a teljes mozaik összeállt.

A sejtés és a tudás között van az élet és a halál.

A remény olyan, mint egy üvegszilánk a talpadban. Amíg a húsodba vág, addig minden lépésnél fájdalmat okoz. De ha kihúzzák, vérzik ugyan egy darabig, és az is eltart egy ideig, amíg begyógyul, de a végén ismét tudsz járni.