Ugrás a tartalomra
Csak egy papírvékony különbség van a tömegek és az őket vezető néhány ember között. Az egyik csak remél, a másik döntést is hoz. Mindent egy lapra tesznek fel. És készen állnak mindent elveszíteni, ha úgy hozza a sors.
Kapcsolódó idézetek
-
Az a baj, hogy azok, akik tanulmányozzák a tömeget, mindig azt hiszik, hogy egyszerûen csak emberekből áll. Pedig nem. A tömeg egészen másfajta valami. Jó dolog, hogy fel tudjuk használni a tömeget, (...) csak sajnos nem tudunk róla eleget. A tömeg, ha egyszer úgy istenigazában megindul, bármire képes.
John Steinbeck
-
A tömeg furcsa dolog. A tömegnek saját közös gondolkodása van, gondolkodás, mely figyelmen kívül hagyja egyes részeinek értelmét, és a legalantasabb érzelmekből táplálkozik.
-
Az élet olyan fordulatokat tud venni, amilyeneket el sem tudunk képzelni. Falak omlanak le, népek szabadulnak fel. Csak ki kell várni.
-
Mindenki maga dönti el, hogy melyik utat választja. És ha csak hagyja magát sodorni az események által, az is egyfajta döntés.
Fiala Borcsa
-
Mindenütt tömeg. Mindenből sok van, túl sok. Ember, gép, ház, zaj. Túl sok akarat feszül össze, ellentétesek is. Millió ablak mögött mind csinál valamit. Az is, aki semmit. Aki csak unatkozik, vagy henyél. Vagy alszik, pihen, erőt gyûjt. Õk is fogyasztják az oxigént.
Nemere István
-
Minden ember szabad. Sorsát maga tartja kezében. Erre tanítják őket. Megtanítják arra is, mennyire helytelen ebben kételkedniük. És megtalálják a módját, hogy a kételkedőket megbüntessék. És így megy tovább, szakadatlan körben, amelyet csak a halál szakít szét.
Adam Kennedy
-
A törvény néha csak egy darab papír. Van jó, és van rossz, és valahol a kettő között ott az élet.
-
Elfeledkeznek az emberek egymásról. Nem néznek egymás szemébe, nem kérdezik a másikat. Átlépnek a problémákon, valahogy mindenki rohan. Mindenkinek egy élete van, azt próbálja jól leélni, csak rengeteg minden mellett elmegyünk, azt hiszem. Elmegyünk a természet mellett, elmegyünk a saját országunk mellett.
Szacsvay László
-
Minden a számokon múlik és semmi az észen, igazságosságon és képességen. Azt választják meg, aki a legügyesebben tudja becsapni a népet: a kisebbséget pedig, mely akár a közösség fele is lehet egyet levéve, feláldozzák.
Errico Malatesta
-
Csak egy apró különbség van aközött, hogy valamit megteszünk vagy sem, de a választás elképesztően különböző eredményre vezethet.
Tina Seelig