Selma Lagerlöf

Sokszor elmondták már, hogy nem könnyû látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá.

Hamarosan felvirrad az újév első reggele, és ilyenkor az emberek, amikor felébrednek, arra gondolnak, hogy vajon mit hoz nekik a jövő, mit várnak tőle, mit szeretnének elérni, miben reménykednek. De én ezen a reggelen azt akarnám üzenni nekik, hogy ne szerelmi boldogságot vagy sikert vagy gazdagságot vagy hatalmat vagy hosszú életet vagy éppen jó egészséget kívánjanak maguknak. Azt szeretném, ha összekulcsolnák kezüket, és gondolatban egyetlen fohászt fogalmaznának meg: Istenem, mielőtt eljön az aratás ideje, engedd megérlelődni a lelkem!

Várok arra, aki erőszakkal szakít el önmagamtól, olyan erősnek kell éreznem a szerelmet a szívemben, hogy megreszkessek tőle.

A szerelem egész biztosan megmutatja a helyes utat, de nagy bátorság kell ahhoz, hogy követni merje az ember. És ez nincs meg mindnyájunkban.

Az emlékezés értékes adomány, de talán jobb azt elveszteni, mintha olyan gyûlölet táplálja, melyet nem lehet többé eloltani.

Ha az ember valakit igaz szerelemmel szeret, úgy nem sokat törődik a világ felfogásával.

Egyszerûen élni, megszabadulva minden hiú vágyakozástól, felülemelkedve a kicsinyes hiúságon, hogy másokat túl kell ragyogni, lám, ez az igazi módja, hogy boldogságot nyerjünk már itt a földön és üdvösséget a másvilágon.

Az Isten országában minden fel van jegyezve, amin az embereknek keresztül kell menniök, és az, ami meg vagyon írva, az meg van írva. Semmi hatalom a világon nem tudja azt megváltoztatni, még maga a jó Isten sem.

Az, aki nem érzi a szívét sem örömben, sem bánatban, azt alig lehet igaz emberszámba venni.

Amíg jó könyvek vannak a világon, addig nem kell boldogtalannak lenni se nekem, se másnak.

Kötelességünk (...) olyan mélyen átitatni az emberi lelket a háború utálatával, hogy a hősiesség dicsőítése se legyen képes onnan kiszorítani azt.

Nincs nagyobb szerencse, mint bízni magunkban.

Furcsa! Mikor az ember tanácsért fordul valakihez, egyszerre csak azon veszi észre magát, hogy voltaképpen tudja, mit kell tennie.

Vagyunk úgy néha egy-egy állattal, hogy akaratlanul is kételkedünk - állat-e vajon? És szinte félünk tőle, mert hátha elvarázsolt ember.

Inkább szomorú légy szerelmesen, mint vidám szerelem nélkül!

Ha valaki szolgál, akkor az egyik nap éppen olyan, mint a másik.

Amíg a szegény embernek is van egy kunyhója, addig úgy érzi, hogy olyan, mint a többi. De akinek már az sincs, az nem érzi magát többé embernek.