Simone Elkeles

Erős karjával védelmezően átölel. Bársonyos nyelve az enyém köré fonódik, számomra eddig ismeretlen forróságot ébresztve a testemben. Nem csupán csókolózunk, ez már... szerintem sokkal több.

Néha vissza kell néznünk, hogy tudjuk, a múltunk tanított meg értékelni a jövőnket.

Mélyen a szemembe néz, és egy pillanatra megszûnik körülöttünk a világ - csak mi ketten létezünk. Annyira szeretnék a karjába ugrani és feloldódni az ölelésében, hogy komolyan elgondolkodom azon, vajon orvosilag igazolható-e ilyen szintû vonzódás egy másik emberi lényhez.

A zene magával ragad, és elfeledteti velem az otthoni gondokat. A zene az én drogom, az egyetlen dolog, ami elkábít.

De hát nem azért születtünk a földre elsősorban, hogy megpróbáljuk élhetőbb hellyé varázsolni? Nem vallásos útkeresésről van itt szó, hanem emberségről.

Amikor valakit ennyire szeretünk, a rossz sokkal rosszabbnak, a jó viszont sokkal jobbnak tûnik.

Amikor találkozik a tekintetünk, megáll az idő. Az a szempár egyenesen belém hatol, és megesküdnék rá, hogy látja, ki vagyok. Hogy ki vagyok én, amikor nem pózolok, nem színlelek.

A lány, akiről eddig csak álmodtam, a lány, aki jobban hasonlít rám, mint bárki más, akit eddig ismertem, meg akar csókolni. Amikor félrehajtja a fejét, átveszem az irányítást. A szánk találkozik egy pillanatra, mielőtt beletúrok a hajába, és lágyan, gyengéden megcsókolom. Kezembe fogom az arcát, durva ujjaim alatt selymes a bőre, mint a kisbabáknak. A testem azt diktálná, hogy használjam ki a helyzetet, de az agyam (már amelyik a fejemben van) segít, hogy ne menjek túl messzire.

Csókolj meg, hadd tudjam meg, hogy mûködik-e még közöttünk a kémia... mert tiéd a szívem, a lelkem, meg minden, ami a kettő között van.

Tudni akarom, hogy mivel lehet ezt a lányt megnevettetni. Tudni akarom, hogy mitől sírja el magát. Tudni akarom, hogy milyen érzés az, amikor úgy néz rám, mintha én lennék a mesebeli herceg.

Önmagam szeretnék lenni. Szeretnék szabadon dönteni, tanulni akarok a hibáimból, nem pedig rettegni, bûntudatot érezni és aggódni, hogy már megint nem feleltem meg az elvárásaitoknak.

Azért van szükségem a tökéletesség látszatára, hogy elbújhassak mögötte.

Immár mélyen együtt érzek a lányregények hőseivel, pedig tőlük aztán folyton behánytam. Mert én pontosan ugyanolyan nyálas, tökkelütött idióta vagyok, mint ők. Mindent feláldoznék egy lányért. Estoy enamorado... szerelmes vagyok.

Nem örülnél a szerencsés napoknak, ha nem élnél át rosszabbakat.