Sólem Áléchem

Egy tanult embernek semmit sem szabad nagyon a szívére vennie, meg kell értenie, hogy minden úgy történik, ahogy éppen történnie kell, mert ha valaminek másként kellene történnie, mint ahogyan történt, akkor másként történt volna.

Kérdéseket teszek fel az Úristennek, és magam felelgetek rájuk, de már nem is a Jóistennel perelek, ővele már megbékültem valahogy, inkább az embereken bánkódom; miért olyan gonoszak az emberek, amikor pedig jók is lehetnének? Miért kell a maguk és a mások életét megkeseríteniük, amikor csak rajtuk múlik, hogy boldogan és szépen éljenek?

Amikor így a halált látja maga előtt az ember, minden istenhitét elveszíti. Önkéntelenül elkezd töprengeni rajta, hogy hát: Mik vagyunk, és mi ez a mi életünk? Mit jelent ez a világ az örökké keringő bolygóival, őrülten száguldó vonataival, mit ér ez a nagy hûhó és lárma (...)? Hiúságok hiúsága, üres buborék...

Mivel több az ember az állatnál? Semmivel - minden csak hiúság.

Az élet a bölcsek álma, az ostobák játszmája, a gazdagok komédiája, a szegények tragédiája.