Ugrás a tartalomra
Kérdéseket teszek fel az Úristennek, és magam felelgetek rájuk, de már nem is a Jóistennel perelek, ővele már megbékültem valahogy, inkább az embereken bánkódom; miért olyan gonoszak az emberek, amikor pedig jók is lehetnének? Miért kell a maguk és a mások életét megkeseríteniük, amikor csak rajtuk múlik, hogy boldogan és szépen éljenek?
Kapcsolódó idézetek
-
Most, hogy így stabilizálódott
a helyzetünk,
nem tudom, miért kell hogy jók legyünk?
Ha másnak az erkölcs csak puszta fény
ûzés,
lerombolva építés,
miért, hogy hisszük még tételes igazunkat.
S ha már az igazság semmit nem mond a mának,
miért, hogy csillapítja dühünket a bánat.
Sziveri János
-
Csak azokhoz akarok jó lenni, akik jók hozzám. Ha az ember mindig azt teszi, amit a kegyetlenek és igazságtalanok kívánnak tőle, ezzel nagyon is megkönnyíti a rossz emberek dolgát. A gonoszoknak akkor nem kell félniük semmitől, és így nem is igyekeznek megjavulni, hanem mindig gonoszabbak és gonoszabbak lesznek. Én azt gondolom: aki ok nélkül bánt, azt vissza kell ütni, olyan keményen, hogy elmenjen a kedve a kegyetlenkedéstől.
Charlotte Bronte
-
A vallás nem csak szeretetről szól. Az emberek lusták, sokszor csak enyhe kényszernek engedelmeskednek, vagy ha fenyegetik őket. Ezért aztán vallásaink szépen fel vannak szerelve ártó démonokkal, ördögökkel, sőt magával a Sátánnal is, amelyek ezeket a feladatokat megoldják. A dolgok a természetben is általában az ellentéteikkel együtt fordulnak elő. A jóval párosul a rossz, a széppel a rút. Istennek is kell legyen valamiféle ellentéte.
Jeff VanderMeer
-
Gonosz emberek miatt szenvedsz? De miért kell nehány gonosz miatt az egésznek gyûlöltetnie? Gondold meg: azalatt, míg téged gonosz emberek nyomorúságba süllyesztettek; másokat a jók nyomorúságból emeltek ki.
Kölcsey Ferenc
-
Gyakran a legkegyetlenebb embereknek is jó szívük van, s ez megtévesztő: ha a jók csak jók, a gonoszak meg csak gonoszak lennének, sokkal egyszerûbbnek látnám a világot.
Dolores Redondo
-
Vannak barátaim, akiket illetően arra jutottam, hogy nem jó barátok, mert több bajt okoztak nekem, mint amennyi örömöt szereztek, így hát módot találtam, hogy jobban elhatárolódjak tőlük. Most ugyanígy gondolkodom Istenről, a hitemről, mint korábban ezekről a barátaimról. Isten jelen van az életemben, de nem függök tőle. Az én istenem nem megbízható isten.
Dave Eggers
-
Mi, emberek (...), gyakran siránkozunk, hogy oly kevés a jó napunk, és annyi a rossz, márpedig szerintem többnyire nincs igazunk. Ha mindig nyílt szívvel tudnók élvezni a jót, amit az Isten nap nap után ad, akkor volna erőnk elviselni a bajt is, ha rákerül a sor.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Nem jó a harag, méreggel tölti meg a lelket s beszennyezi a gondolkodást. Azok a szerencsétlen fiatal testvérek nem tudják, mit cselekszenek, olyanok, mint az állatok, szegények. Nyomorúságos szennyel vannak tele, de hiába próbálom, nem tudok segíteni rajtok, ameddig ők nem kívánnak segíteni magukon. S az ember nem tehet egyebet, mint elfordítja a fejét másfelé s gyönyörködik abban, amit Isten teremtett, mert csak az hibátlanul szép.
Wass Albert
-
Vannak emberek - és asszonyok is - akik túlságosan drágán kénytelenek fizetni minden örömért. Valahogy ellenük esküszik minden, pedig talán nem rosszabbak azoknál, akik büntetlenül követnek el hasonló vagy még nagyobb rosszat. Mintha egynek kéne szenvedni sok más helyett és annyit, hogy az tökéletesen elegendő legyen valamennyinek.
Mika Waltari
-
Az emberek nemcsak gonoszak és kegyetlenek, hanem rendetlenek is, hanyagok, közömbösek. S ez csaknem több baj okozója, mint a gonoszság és kegyetlenség.
Márai Sándor