Stephanie Dowrick

Ne csak a szenvedésedet és a sebeidet szeresd. Szeresd a zabolátlanságodat, az alkotóképességedet, a bátorságodat, a természetességedet, az örömödet. Szeresd az optimizmusodat, a határozottságodat, az állhatatosságodat. Szeresd a pillanatot, amikor minden rendben van.

A nevetés is, az érintés is olyan fajtája az emberi közléseknek, amely beszédesebb a szavaknál.

Küldj szeretetet mindenfelé: északra, délre, keletre, nyugatra. Csodálatos perceket élhetsz majd át; tapasztald meg, milyen a világmindenség abszolút középpontjában lenni.

Túlélőként tekints magadra, ne áldozatként. (...) Ne gondolj a belőled dühöt vagy haragot kiváltó dolgokra és emberekre. Inkább azokra emlékezz, akik vagy amik gyógyírt jelentenek a fájdalmadra, s megelégedéssel és erővel töltenek fel az elkövetkezendőkre.

A szeretet átalakítja a testi kapcsolatot. Mélyebbé, és aztán még mélyebbé teszi. A szeretet a testi kapcsolatot többé, de kevesebbé is teheti. Nevetésre ösztönöz, játékra, a legteljesebb bolondozásra. Gyöngédségre szoktat. A másik elismerésére. Tiszteletre. A szenvedélyt a szeretet őrzi meg. Örök időkig.

Az ember könnyen megjegyzi, ki bántotta meg. Sokkal nehezebb - és sokkal szeretettelibb - azt felidézni, mit tanult abból, hogy túlélte ezt a bántást és hogy továbblépett.

Figyelj azokra a dolgokra, amelyekkel megtehetnéd, hogy ügyet sem vetsz rájuk!