Stephen King

Minden nap csak újabb kocsi ugyanazon a szellemvasúton. Az élet - betegség.

Az ihlet általában olyankor a legtermékenyebb, ha semmi előzménye nincs.

Az írás, legalábbis átmenetileg, kiégette belőlem a valóság tudatát. Azt hiszem, végső soron ez is a dolga. Írjon az ember jót vagy rosszat - eltelik vele az idő.

- Ha bármivel viszonozhatom a kedvességét, csak szólnia kell. Csak szólnom kell. Milyen fiatalnak, milyen gyönyörûségesen tudatlannak kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyen kitöltetlen csekket adjon a másiknak?

A humor többnyire nem egyéb, mint máz az indulaton, de kisvárosokban eléggé vékony ez a mázréteg.

A valóság (...) olyan vékony, mint olvadás után a jégkéreg a tavon, és mi azért zsúfoljuk tele az életünket zajjal, fénnyel, mozgással, hogy elkendőzzük önmagunk elől ezt a felismerést.

Élnek közöttünk emberek, akik bámulatos érzékkel teszik fel, anélkül, hogy szándékukban állna, a legfeszélyezőbb, a legkínosabb kérdéseket - ez is egy adottság, olyan, mintha valaki folyton nekimenne az ajtónak.

A félelem is olyasmi, mint a fájdalom: ha túl vagyunk rajta, gyorsan elfelejtjük.

A túlélés olyan, mint a szerelem. Mindkettő vak.

A sajnálat tüneti kezelés. Az ember sajnálja, ha mellélötyköli a kávét, vagy elrontja a játékot azzal, hogy sorozatban egyetlen bábut sem talál el bowlingozáskor. Az igazi bánat azonban ritka, mint az igaz szerelem.

Mi a bort szaglásszuk, a kutyák egymás segglyukát, az eredmény ugyanaz.

Az álmok gyorsabban öregszenek, mint az álmodók.

Az idő mindig lassúbbnak rémlik, amikor az ember szorong vagy fél.

Amikor az ember tizenkilenc éves, még minden vezeték jó és feszes, minden kapcsolat tartós és szilárd.

Ha valaki író akar lenni, mindenekelőtt két dolgot kell tennie; olvasson sokat, és írjon sokat.