Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Steve Jones
Ha a világot egy fizikus (vagy egy isten) tervezné, akkor az először egyszerû lenne, azután fokozatosan bonyolódna, mígnem elérné a tökéletességet és ott megállna. Az élet azonban nem így mûködik.
Az evolúció teremtő erejének (...) megvan a maga árnyoldala, hiszen az élet ma ismert formái szinte az összes korábbi forma halála árán jöttek létre.
Az evolúció vizsgája két részből áll. Csak az nem bukik meg, aki mindkettőt sikeresen teljesíti. Az első követelmény szerint elég sokáig kell életben maradni ahhoz, hogy utódokat lehessen nemzeni, a második szerint pedig az elért jegy az utódok számától függ.
A tudatlanság természetfölötti magyarázatra szoruló tengere ma kisebb, mint valaha, de senki sem tudja, mikor szárad ki, ha egyáltalán kiszárad. A hit és szkepticizmus vitája még sokáig eltart.
A történelem legalább annyira a szerelem, mint a háborúk meséje.
Minden tudomány, amely rászánja magát, hogy legalább a saját korlátozott lehetőségeinek megfelelően megmagyarázza a világot, szükségszerûen összeütközésbe kerül azokkal, akik szívesebben alapozzák meggyőződésüket hitre, mintsem bizonyítékokra.
A genetika jelenleg ott tart, ahol egy új videómagnó büszke tulajdonosa, aki a használati utasítást szeretné megfejteni. Nagy bánatára a fele hiányzik, a többi pedig merő zagyvaság. S ami még nagyobb baj, japánul van; a szavakat felismeri, de itt megáll a tudománya. Még az órát is csak próbálgatással képes beállítani, mintha ki se nyitotta volna a használati utasítást.
A tudomány abban különbözik a vallástól, hogy a legmagasabb tekintélyre való hivatkozással sem éri be.
Mendel és Darwin tökéletes párost alkottak. Csak az a gond, hogy miként a tökéletes párok általában, ők sem találkoztak egymással az életük során.
« Előző
1
2