Steven Saylor

Számodra öt év hosszúnak tûnik, de az események nagy láncolatában ez mindössze egy szempillantás. A várost sem egy nap alatt építették, ahogy a birodalmat sem egyetlen emberöltő alatt sikerült kialakítani.

Néha a vágy ébred fel elsőként, és a szerelem később jön.

Soha nem lehetek meggyőződve egy tisztán látott pillanat igazságáról, mert minden, ami igazán fontos, mások fejében zajlik le, ahova én nem látok be.

Az embernek nem szabad elfelejtenie a múltat és a múltbeli szívességeket (...), és gyakrabban emlékeznének is rá, ha nem idegeskednének annyit a jövő miatt.

Vannak rejtélyek, amelyekre soha nem derül fény. Az ember élete tovább folytatódik a tudatlanság és a félelem ellenére is, és lehet, hogy a bizonytalanságot olykor már elviselhetetlennek érzik, mégis eltûrik valahogy, amíg a szívük meg nem szûnik dobogni.

A vagyon elkerülhetetlenül mohóvá változtatja az embert, a siker hiúságot hoz, és a legkisebb hatalom is elég ahhoz, hogy megfeledkezzünk másokról.

Az istenfélő emberek első és legfontosabb feladata a türelem gyakorlása.

Néha kinyitjuk a szánkat, és a saját szüleinket halljuk megszólalni, s néha a gyerekeink szájából saját magunkat halljuk.

Ilyennek teremtették az istenek ezt a világot: tele bonyolult sokértelmûséggel és megválaszolhatatlan kérdésekkel.

Mások is élnek rejtélyek között, és sohasem tudják meg az igazságot. Ez a túlélés egyik módja egy olyan világban, ahol az igazság kiderítése valakire nézve mindig veszélyes.

Mintha nem is egy önálló férfi lennék, csak egy másik férfi árnyéka. Így válunk mindinkább láthatatlanná, ahogy öregszünk, és végül az emberek már akkor sem vesznek észre minket, ha egyenesen a szemünkbe néznek.

Gyakran a titok az egyetlen hatalom, amit egy nő ezen a világon a kezében tarthat.

Van annál nagyobb gyötrelem, ha az ember nem tud mást tenni, csak ülni és várni?

Régi tapasztalatom, hogy az istenek bolondériája néhanapján úgy alakítja a világot, hogy pont a leglehetetlenebb dolog válik valósággá.

Sohasem látjuk olyannak a világot, amilyen valójában, mert mindig más szemmel nézzük. Egy hely, amit gyerekként ismertünk, egészen más, amikor felnőttként térünk vissza oda - kisebb, és már nem olyan varázslatos. Ugyanígy van az emberekkel, még a hozzánk legközelebb állókkal is; azt hisszük, hogy ismerjük őket, pedig ez csak illúzió.

Vannak napok, amikor az ember olyan sokat lát a világ mocskából, hogy csak egy kiadós alvás tudja visszahozni az életkedvét.

A hadseregben megtanulsz állva aludni, sőt, akár menetelés közben is, ha muszáj.

A személyes sorsunk olyan, mint egy széles út. Nem mehetünk visszafelé, nem hagyhatjuk el az utat, és az úti célt sem változtathatjuk meg, ám menet közben tehetünk kisebb kitérőket.

Az ember egyetlen módon érheti el a halhatatlanságot: hogy az utána jövőket a sikerei felelevenítésére és a neve becsülésére készteti.

Akkor is szükséges a teljes őszinteség, ha az igazság ízléstelen vagy kínos.