Szabó T. Anna

Mikulás közeleg nagy zsákkal, szalutálj katonás haptákkal:

A szüléshez mindannyiunknak személyes köze van a saját születésünk által. Tudatos emlékünk nincs ugyan róla, mint ahogy a csecsemőkorunkról is alig, de a testünkben hordozzuk a nyomait, hat az életünkre, átsugárzik a szüleinkhez és a gyermekeinkhez való viszonyunkra, és ezen keresztül a család, sőt az egész társadalom érintett. Az, ahogy a nőkkel, a babákkal és a gyerekekkel bánunk, befolyásolja a jövőt, a történelmet; a kellő tisztelet, empátia és gyöngédség hiánya tragédiákhoz vezethet személyes és országos szinten egyaránt.

Az anyaság nemcsak az életadást jelenti, hanem az éltető bizalom közegét, ahol jó lenni, ahová jó visszatérni, és amit, ha eljön az ideje, jó lesz majd továbbadni is.

Ha azt kérdezné valaki, hogy jó volt-e az életem, nem tudnám értelmezni a kérdést. Azt viszont kimondhatom, hogy szép volt, mégis szép, mert még mindig tudok örülni. A legjobban persze a nyugalomnak, mert az a legritkább.

Gyere, kicsi csemetém, van egy marék csemegém, csemegézzünk, te meg én, puha dunna tetején!

Hogyha van egy gonosz éned, de nem lennél része sem, rejtegetnéd, eltitkolnád: ne fészbukozz részegen!

Jó érzés a tele bendő - neked is jut elegendő? Tente, tente, telem, tente, bejglit álmodj éjjelente.

A rajongás azért baj, mert elveszti az ember a kritikai érzékét.

Attól jó egy szöveg, hogy ott van mögötte az egész irodalom.

Amikor az embernek sok a szóból, akkor a csendre van szüksége az agya elsimítására.

Úgy sajog ez a vad tavasz, mint a letépett ragtapasz helyén a bőr, pedig beforrt a tél sebe: már burjánzik a fény fele a nyers gyönyör.

Tudjátok, velem ki kompatibilis? Pont, aki flúgos és pont, aki dilis!

Éppen ilyenkor a legjobb szakácskönyvet olvasni: amikor az ember rosszkedvû, fáradt, tehetetlen. Milyen könnyû felélénkülni attól, amit olvasunk: színek, ízek, illatok képződnek meg bennünk, többfogásos vacsorákat komponálunk képzeletben, máris a tenyerünkben érezzük a kelt tészta puháját, a sajtszeletelő kemény nyelét, a mézeskalácsforma hidegét vagy az ananász szúrósságát. Megkordul a gyomrunk, és egy idő után nem bírjuk tovább: felpattanunk, és kimegyünk a konyhába, hogy mi is kíváncsian kipróbáljuk a leginkább kedvünkre való recepteket. Így válik ehető örömmé a szakácskönyvek költészete.

A főzéshez is ihlet kell: az ételeknek lelkük van, ugyanúgy rájuk kell hangolódni, mint az írásra, mert ha nem tesszük meg, akkor inkább bele se kezdjünk.

A jó szakácskönyv írójának módszere hasonlít a költőéhez: észreveszi a világ szépségét, és élvezi az életet.

A szakácskönyvek ragyogóan fejlesztik a fantáziát.

A lepke szirom, a nő meg lepke, finoman kell hozzányúlni, mert a durva kéztől szétporlik.

Amit szeretünk, amiért hálásak vagyunk, azt tovább akarjuk adni, hogy más is szerethesse és továbbadhassa.

Nemcsak a nők sebződnek vagy sérülnek, a férfiak is, csak ők kevésbé hajlandók szembenézni a sebezhetőségükkel.

A regényhez erő is kell, nemcsak idő.