Szczepan Twardoch

Ahhoz, hogy önmagunkon kívül eláruljunk valakit vagy valamit, előbb hinni kell abban, hogy létezik még bárki magunkon kívül, ebben pedig annál is nehezebb hinni, mint Istenben, olyan átható és ordító az emberi magány, minden egyes magány: a remetéé, az ötgyermekes családanyáé, a barátokkal körülvett bonviváné, a katonáé a lövészárokban.

A halál öntelt, de büszke aktus; a nemlét felé fordulva a méltóságot választjuk, hiszen van valami immanensen szégyenteljes a létezésben, az életben, létezni olyan, mint hangosan eregetni vacsora közben, lenni - szánalmas, nevetséges, kínos.

Boldogok, akik a pokolban vannak, végül is már nem kell elviselniük a világot.