Szendrey Júlia

Ne higyj nekem, ha dallásra Látod nyílni ajkamat, Gondolatot föd e dal, mit Kimondanom nem szabad.

Azok, kik jó gyermekek voltak, még késő vénségükben is örömmel emlékeznek vissza a Mikulásra.

Mikulás annál több örömet csinál a gyermekeknek, minél kevesebbet tud az róla.

Némely anya, megunván gyermekének oktalan rimánkodását hallgatni, inkább megveszi neki a játékot, ami annak ott különösen megtetszett, csakhogy ne gyötörje őt tovább kérésével. Szegény gyermek! Most már ne várja többé a Mikulást, az csak olyan gyermeknek visz, ki őt szépen, türelemmel megvárja. Pedig mi becse van az ilyen vett játéknak? Hiszen ilyenben akármely rossz gyermek is részesülhet; ehhez nem kell érdem, ez nem jutalom, mint a Mikulás hozománya.

Vettétek-e észre, milyen bölcsen osztja ki a Mikulás ajándékait? Igen szegény emberek gyermekeinek csak olcsó, egyszerû játékot hoz, nehogy a cifra és drága által elveszítsék kedvüket azon csekély, szerény játékoktól, aminőket különben szegény szüleik vehetnek nekik.

A bércek, mint szerelem-nélküli jegyesek néznek erre sötéten, komoran, mert fejeiken fehérlő keskeny hókoszorúval jegyzé el már a közelgő tél magának. Részvéttel boritja a köd legsötétebb fátyolába bánatos arcaikat, mig a fák is sajnálva takarják be őket lehulló sárga leveleikkel, mintegy oltalmúl a tél hideg ölelései ellen.

Ne higyj nekem, hogyha hallasz Fölkaczagni engemet, Megsiratnál, hogyha látnád Egy ily perczben lelkemet.

Ne higyj nekem, ha mosolygok Álarcz ez csak arczomon, Mit felöltök, ha a valót Eltakarni akarom.

Szeretlek, mint földi üdvösségem teremtőjét. Ha téged nem bírhatnálak, elsötétülne életem, de kínos éjjelét nem vigasztalnák csillagok; a fájdalom széttépné szívemet, és szabadulásérti könyörgésem az átok visszapattanó szavai lennének.

Egy nő több, mint csak asszony.

Megérdemelve vagy ártatlanul Számûzetésben hogyha bolyganék, Ha megtagadna az egész világ, S nyugtot nem adna sem föld, sem az ég: Egy menhelyem maradna énnekem, S ez a te szived, drága gyermekem!

Gyermek vagyok bár, mégis jól tudom, Mi a legszentebb a föld kerekén, S hogy e szentségen akként függni kell, Miként a gyermek anyja kebelén.

Oh bölcsek, mily nagy csalódástok, Midőn oly bölcsen állítjátok, Hogy nincsenek kisértetek! Mi hát egyéb, mi, mint kisértet, Mint sírjából feljáró lélek A múltból az emlékezet?

Naponként árvább egy reménynyel, S egy csalódással gazdagabb, Szivünkből ekként fogy az élet, Cseppenként igy fogy, igy apad.