Szini Gyula

A sors nem engedi meg a túlságos örömet: és ahol boldogság van, oda ellensúlyul szegénységet akaszt az emberek nyakába.

Az igazság fölfedezése mindig fájdalommal jár.

Ha az ember gyûlöl valakit, vagy fél tőle, (...) az a valaki szinte, mint valami kísértet üldözi az embert.

A szomorúság fejedelmi koronát visel. Az ember önkénytelenül utat nyit és túlságos kiváncsisággal nem alkalmatlankodik annak, aki a szenvedés nebántsvirág-koszorúját hordja homlokán.

- A szerelmet (...) mindenre képesnek tartja? - Nincs előtte lehetetlenség. - Áldozatra is képes? - Nincs áldozat, amelyre ne volna képes. (...) - Ha ön szeret engem, ha miattam a lehetetlenségre is képes, feleljen erre a kérdésemre: meg tudná-e értem hozni azt az áldozatot, hogy - lemondana rólam? - Igaza van, (...) ez az egyetlen áldozat, amit még a szerelem sem képes meghozni.

Csak a szerelmes ember látja meg imádottjának minden rejtelmes szépségét, mint ahogy csak a mûvész tudja kihüvelyezni a világ titokzatos jóságát. Egyedül a szeretet képes arra a csodára, hogy egy embert meglásson. Azt hiszem, hogy a szeretetnek nincs is más forrása, mint az ismeret; a gyûlölet vagy közömbösség pedig abból ered, hogy nem ismerünk valakit, idegenkedünk tőle.

A sajtónak mindig az lesz a legnagyobb erénye és egyszersmind a legnagyobb hibája, hogy meg akarja lepni az olvasóit.

Minden házasságnak ész-házasságnak kellene lennie. Nagy vállalkozásban, hadviselésben, politikában, irodalomban, mûvészetben nagyrabecsüljük az észt; a házasságban pedig, ahol egyszerre nagyvállalkozónak, hadvezérnek, politikusnak és mûvésznek kell lennie az embernek, megfosztjuk trónjától az elmét és a szívet ültetjük a helyébe. Még az ész legkiválóbb emberei, a költők is túlozva magasztalják a bolond, semmivel sem számoló, őrjöngő szerelmet, amely kirúgja maga alól az okosság zsámolyát!

Ha meg akarsz ismerni egy embert vagy asszonyt, utazz vele vagy tíz-tizenkét órát együtt. Ez valóságos próbaköve annak, hogy igazán udvarias és illedelmes lélek-e valaki vagy csupán gyönge máz-e rajta a kultúra. Az erőszakos vagy lompos vagy irígy vagy civakodó természet kiütközik és a megtett mérföldekkel négyzetes arányban nő. Két barát vagy két szerető a végső állomáson már mint két ellenség szállhatnak le. Vonaton és veszedelemben látszik meg az ember.

Azt mondják, hogy az ember egész életén végig egyetlen, elérhetetlen ábrándképet cipel magával, és minden szerelme voltaképp csak megalkuvás az ideál és a valóság közt.

Az emberszeretet csakugyan szép dolog, de élő ember még nem tapasztalta ki, mert ez a szeretet csak nekrológokban tombolja ki magát.

Ez a világ olyan titokzatosan van megalkotva, hogy igaz szájak és hamis próféták egyképp meddők benne. Nem ismerjük az életet, ennyi az egész.